És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Elfogták a rendőrök Budapesten egy villamosmegállóban azt a férfit, aki a gyanú szerint megölte főbérlőjét, majd a holttestet egy ágyneműtartóba tette.
Az 56 éves főbérlő holttestére április 11-én talált rá egyik hozzátartozója. A helyszíni szemle adatai szerint a férfi halálát idegenkezűség okozta, ezért emberölés miatt nyomozást indítottak. A gyanúsított, a 29 éves albérlő a cselekmény óta ismeretlen helyen tartózkodott, nem tudták kihallgatni, ezért országos elfogatóparancsot adtak ki ellene. A BRFK nyomozói hétfőn kora délután egy kőbányai villamosmegállónál fogták el a feltételezett tettest.
Az eddigi adatok szerint V. Imre 2011. április 7-én este - előzetes szóváltást követően - bántalmazta, majd megfojtotta 56 éves főbérlőjét, az áldozat holttestét az ágyneműtartóba rejtette, ezt követően elmenekült a helyszínről. A férfi kihallgatása során beismerte tettét; a rendőrség kezdeményezi az előzetes letartóztatását.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.