Ismeretlen telefonált be szerda reggel a rendőrségre azzal, hogy bombát helyeztek el a Szegeden, a Takaréktár utcai OTP-ben. A rendőrök azonnal a helyszínre érkeztek, kiürítették az épületet és megkezdték annak átvizsgálását. A környéket lezárták.
Bombariadó egy szegedi OTP-ben
Ismeretlen telefonált be a rendőrségre szerda reggel, hogy bomba van egy szegedi OTP-ben. A rendőrség kiürítette az épületet és megkezdte az átvizsgálását - értesült a HavariaPress.
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz, az új „önkényuralmi rendszer” áldozatainak megsegítését is ígéri
Szerződést bontott az MTVA a Hazajáró készítőivel
Az ő egyesületük szervezi a kitörés-túrákat.
„Aki nélkül valószínűleg nincs rendszerváltás” – Magyar a Vidéki prókátorral találkozott
Puzsérék is megnevezték az elnökjelöltjüket
A Szemlélek Fabiny Tamást ajánlja államfőnek
Kátai-Németh Vilmos bemutatta gyermekvédelmi helyettes államtitkárát
Benyújtotta az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot a kormány
Országos vizsgálat indult a kórházban hagyott kisgyerekek ügyében
Elhunyt a „trollkodó” filozófus, aki 14 évesen verset írt Nagy Imréék kivégzéséről
Ludassy Mária 82 éves volt.