Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Elsősorban az alacsony gyermeklétszám és a magas fenntartási költségek miatt nem pályáztak a kisiskolák újraindítására azok a Tolna megyei önkormányzatok, amelyek az elmúlt évtizedben zárták be az intézményeket.
Tizenöt gyerek miatt nem érdemes visszahozni az iskolát - mondta Gödrei Zoltán, a 736 fős Kéty független polgármestere, hozzátéve, hogy az ennyi diákra járó, mintegy ötmillió forintos állami normatíva a szükséges három pedagógus bérét sem fedezné. A községben 2007-ben éppen a kevés gyerek miatt szüntették meg az iskolát, a kétyi diákok ma a közeli Zombán tanulnak.
Hasonlóan nyilatkozott Fácánkert, Váralja, Lengyel, Nak és Csibrák polgármestere is. Orbán Zsolt, a 720 lakosú Fácánkert fideszes vezetője arról számolt be, hogy az iskola 2008-as bezárásakor tíz gyerek járt volna négy osztályba, ma azonban még ezt a létszámot sem érnék el. A 81 millió forintos költségvetésű településen akkor 18-19 millió forintba került volna az iskola működtetése, most nem lenne reális esélye annak, hogy hosszú távon fenn tudnák tartani az intézményt - tette hozzá.
A településvezetők tájékoztatása szerint Lengyelben három első osztályos lenne, Csibrákon nyolc-kilenc kisdiákkal számolhatnának, Nakon szintén nem érné el a tízet a gyerekek száma. A 915 fős Nagyszokolyról viszont több mint száz diák jár más település iskoláiba. Bors Bálint, a tamási kistérséghez tartozó falu független polgármestere azt mondta: hibás döntés lenne újraindítani a 2007-ben bezárt iskolát. A községben megkérdezték a szakembereket, a szülőket és a gyerekeket is, de csak utóbbiak egy részének tetszett volna, hogy ismét összevont osztályokban tanulhatnának, szakmai vélemény nem állt mellette - mondta a falu vezetője. Szerinte egy színvonalas iskola elvinné az önkormányzat 145 millió forintos költségvetését.
Tolna megye 109 településéből jelenleg negyven községben egyáltalán nem folyik oktatás, húsz helyen négy-, 49 településen nyolcosztályos iskola működik; az elmúlt évtizedben legalább tíz intézmény szűnt meg. A Nemzeti Erőforrás Minisztériumának oktatási államtitkársága 300 millió forintos kerettel hirdetett meg pályázatot, április 18-ig 30 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhattak az iskolák újraindításához az önkormányzatok. A pályázatokról május 13-ig dönt az oktatásért felelős államtitkár.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.