„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
„Marhaságnak” nevezte Pálffy István a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában azt a híresztelést, miszerint a VII. kerületi, bezárásra ítélt Janikovkszy iskola helyén a korábbi tévés, jelenlegi KDNP-s politikus iskolája vagy vállalkozása kapna helyet.
Ilyenről szó nincs - mondta a képviselő a Klubrádióban, majd hozzátette: minden iskola bezárása fájdalmas. A VII. kerületi Janikovkszy Iskola helyére - meg nem erősített hírek szerint - a Fakultas Alapítvány által működtetett gimnázium kerülne. Pálffy István azt mondta: ő a Fakultas Alapítványnak soha nem volt kurátora, semmi köze nincs hozzá.
A volt tévés, KDNP-s politikus szerint a VII. kerületben nagyon alacsony lett a gyereklétszám, a szülők elhordták a gyerekeket Zuglóba vagy az V. kerültbe, mivel a korábbi jó színvonalú oktatás Pálffy szerint leromlott. A létszámcsökkenés miatt kerülhetett bezárás szélére az iskola - vélte Pálffy István, aki szerint azért "csapódott hozzá" a dolog, mert az iskola igazgatója állítólag jó viszonyt ápolt a Hunvald-féle ingatlanpanama-botrányban érintett Gál György képviselővel.
Sajtóhírek szerint ugyanakkor a Janikovszky Általános Iskola és Gimnázium nem küzd gyerekhiánnyal, az épületet néhány éve 700 millió forintból újították fel, és korszerű oktatási program jellemzi. A Baross Gábor Iskola hasonló gyereklétszámot tud befogadni, mint a Janikovszky iskola - tette hozzá Pálffy István, aki nem tud arról, hogy a döntés kész volna és megváltozhatatlan lenne.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.