szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nyolcvanegy éves korában meghalt Bácskai Mihály Apáczai-, Csokonai- és Radnóti-díjas pedagógus, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium egykori igazgatója, a drámatagozat megálmodója - közölte a város polgármestere szerdán.

Szirbik Imre elmondta, hogy Szentes díszpolgárának halálával egy ikon távozott. Hivatalos titulusa szerint tanár volt, gimnázium igazgató, tagozat alapító, de rengeteg olyan embert indított el pályáján, akik az ő szabadszelleműségét, emellett emberszeretetét vitték magukkal. "Általa nagyon sok fiatal, aki Szentesre érkezett tanulni, idővel szentesivé vált, és a városhoz tartozónak vallja magát" - fogalmazott a polgármester. A kedden elhunyt Bácskai Mihályt a város saját halottjának tekinti. Búcsúztatását szombaton, 14 órakor tartják a helyi Kálvária temetőben.

Bácskai Mihály 1929. augusztus 10-én a Bácsalmás és Szabadka közötti Csikérián született. A szegedi egyetemen Bálint Sándor és Klemm Antal professzor irányításával néprajzi és nyelvészeti kutatásokba kapcsolódott be, akadémiai ösztöndíjas lett. Az első nagy nyelvatlaszban Sárköz anyaga az ő munkája is. 1953-ban a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban, tanári munkája mellett, elindította a diákszínpadot. Az volt a célja, hogy diákjai talpraesett, sokoldalú, értelmesen és szépen beszélő felnőttként bármely hivatásban megállják a helyüket. Hasonló cél vezette az irodalmi-drámai tagozat megszervezésével is. Az intézmény igazgatói székéből 1990-ben ment nyugdíjba.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!