szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Azonnali megoldást követel a kormánytól az MSZP a devizahitelesek védelmében; a szocialista párt szerint az ügyben átfogó vizsgálatra is szükség van - erről Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja beszélt vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság szerint az a szocialista párt követelőzik most, amely egyszer sem nyújtott segítő kezet a devizahiteleseknek, és nem nyújtott számukra semmilyen törvényes védelmet.

"A szocialista párt azt követeli, azt kéri a kormánytól: álljon a dolgok élére, legyen ő az úr a háznál a bankok helyett" - fogalmazott Szanyi Tibor hozzátéve: a bankfelügyelettel, a Bankszövetséggel, a Magyar Nemzeti Bankkal és az európai bankfelügyelettel indítsanak átfogó vizsgálatot a szocialista párt által felvetett három kérdésben.

Mint mondta, e három kérdés az: miért hárítják át az ügyfelekre az árfolyamkockázatokat a bankok, amelyek kötelesek árfolyamfedezeti  biztosítást kötni a devizahitelek esetében; a bankok, amelyek Magyarországon nyújtanak hitelt, a szokásos banki költségeket miért devizában állapítják meg; valamint a bankok hajlandóak lennének-e a kamat, illetve a kamatfelár költségeket nem számítva, minden egyéb más feltételekben a szerződéskori állapothoz visszatérni?

Szanyi Tibor közölte: pártja szerint ha a három kérdésben megfelelő válasz születne, akkor a probléma nagyságrendekkel enyhülne.

A politikus szerint a kormány nem látja el szabályozási és ellenőrzési feladatát a devizahitelek területén. Az MSZP gyanúja szerint a kormány azért nem csinál semmit, és azért hagyja, hogy bankok "gátlástalanul és féktelenül szipolyozzák (...) a devizahiteleseket", mert a bankadó a kormány számára egy olyan finom falat, amely mellett szemet huny a bankok garázdálkodása felett - mondta.
 
Emlékeztetett: a devizahitelek Járai Zsigmond jegybanki elnöksége idején "futottak fel", és a 2008-as válság bekövetkeztéig kedvező hitelforma volt a bankoknak és az ügyfeleknek is. A válságnak köszönhetően azonban "elszabadult a pokol", és úgy tűnik, hogy a bankok a kockázatok döntő hányadát az ügyfelekre és a kormányra hárították át - fűzte hozzá.

"Az MSZP egyszer sem segített a devizahiteleseknek"

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság szerint az a szocialista párt követelőzik most, amely egyszer sem nyújtott segítő kezet a devizahiteleseknek, és nem nyújtott számukra semmilyen törvényes védelmet. Az államtitkárság közleményében azt írta: a svájcifrank-hiteleseknek "az már végképp nem hiányzik, hogy nehéz helyzetükből a szocialista párt politikai tőkét akarjon kovácsolni magának". Az a párt - folytatták -, amelynek kormányzása alatt a devizaalapú lakáshitelek nagysága száznegyvenszeresére duzzadt, az emberek pedig rá voltak kényszerítve a hitelfelvételre, mert nem volt államilag támogatott otthonteremtési program.

A jelenlegi kabinet a megalakulása óta sorra hozza az intézkedéseket, amelyek a bajba jutott lakáshitelesekre nehezedő nyomáson enyhíteni képesek, és amelyeket lett volna módja a szocialista kormányoknak is még időben megtenni - közölték, emlékeztetve például a nemrégiben elfogadott, ötpontos otthonvédelmi akciótervre és az abban foglalt árfolyamgátra, amely augusztusban léphet hatályba. Az államtitkárság hozzátette, hogy a svájci frank mostani drágulását az európai gazdasági folyamatok - a görög, spanyol, olasz államadósságokra adott piaci válaszok - okozzák, "tehát Magyarországtól független események".

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Ügyes trükkel kerülné ki a Facebook az Apple tiltását

Ügyes trükkel kerülné ki a Facebook az Apple tiltását

A francia orvosi akadémia hat hónapra növelné a dózisok közti időtartamot a Pfizer és a Moderna vakcináinál

A francia orvosi akadémia hat hónapra növelné a dózisok közti időtartamot a Pfizer és a Moderna vakcináinál

Gulyás Gergely minden eddigit felül- vagy inkább alulmúló kampányra számít

Gulyás Gergely minden eddigit felül- vagy inkább alulmúló kampányra számít