Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Két helyen utat zártak le, egy vonalon pedig a vonatok helyett buszok szállítják az utasokat a csütörtök délutáni heves eső miatt Baranya megyében.
A Vókány felé vezető 5711-es számú útszakaszt teljes szélességében lezárták, mert a siklósi szőlőhegyről sok hordalékot mosott az eső az úttestre. A megyei rendőr-főkapitányság később azt közölte: az 5701-es út Pócsa község belterületén található szakaszát is lezárták. Az útlezárásokat késő délutánra feloldották.
A MÁV kommunikációs igazgatósága szerint a Mohács-Villány vasútvonalon két szakaszon vízátfolyást észleltek, ezért a két állomás között autóbuszok szállítják az utasokat. A szakemberek dolgoznak a pálya megtisztításán és helyreállításán.
Kora esti adatok szerint negyven esethez riasztották a tűzoltókat Baranyában a csütörtök délutáni felhőszakadás miatt. A vihar Siklós térségét érintette a legsúlyosabban, a tűzoltókat Harkányból, Villányból, Kisbudmérról, Kisjakabfalváról és Nagytótfaluról is riasztották. A legtöbb helyen elég volt a vizet szivattyúzni az elöntött épületekből, de az utóbbi településen homokzsákokkal voltak kénytelenek védekezni a lezúduló eső ellen - közölték a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság pécsi ügyeletén.
Kistótfalun a víz a mélyebben fekvő részeket öntötte el, köztük a focipályát és az önkormányzat melegítőkonyháját. Hollóvári Csaba alpolgármester az MTI-nek elmondta: a víz egy órán belül visszahúzódott, lakóházakat nem veszélyeztetett; a károkat még nem mérték fel.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.