szerző:
MTI

Évekig elhúzódhat a magyar prostituáltakat érintő svájci törvénymódosítás a törvényhozás lassúsága miatt - írta pénteki számában a Népszabadság, amely szerint felmerült egy magyarországi befogadóház építésének ötlete a kimentett nők számára, amelyet a Svájci Alapból finanszíroznának.

Folytatjuk a méltatlan körülmények közül való kimentésük érdekében elkezdett munkát – nyilatkozta a lapnak Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkóztatásáért felelős államtitkára. A civilben egy svájci alapítású hazai egyházközség lelkészeként dolgozó, e hivatását politikai tevékenysége miatt átmenetileg felfüggesztő Balog Bogárdi Szabó István református püspökkel együtt döntött arról, hogy Aargau kanton református egyházával közösen kezdeményezik a törvénymódosítást a legális prostitúció korhatárának felemeléséről 16-ról 18 évre.

Az ügyet támogatja Pascale Bruderer parlamenti képviselő és Aargau kanton miniszterelnöke is, az mégis 2014-ig elhúzódhat, mert a svájci törvényhozás folyamata meglehetősen lassú. Ezért most azon dolgoznak, hogy ezt a folyamatot valahogy felgyorsítsák.

©

A magyarországi befogadóházzal kapcsolatban azt mondta: a prostitúcióból kimentett nőknek sok esetben nincs hova menniük, amikor visszatérnek az országba. A családjukhoz nem mehetnek vissza, mert gyakori, hogy éppen a családtagok adták el őket prostituáltnak – fogalmazott.

A lap szerint a berni amerikai nagykövetség által tavaly készített és a WikiLeaks által nyilvánosságra hozott jelentés szerint a 2009-ben Svájcba került csaknem ezer prostituált majdnem harmada magyar volt. Főleg vidéki roma nők, illetve állami gondozásból kikerülő, intézetekből elszökő fiatalok.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Sri Lanka – két nap kényszerszünet

Sri Lanka – két nap kényszerszünet

Kellemetlen ember, mégis megkapta a legmagasabb francia kitüntetést

Kellemetlen ember, mégis megkapta a legmagasabb francia kitüntetést

A számok is igazolják, hogy a Brexit elvette az EU-s munkavállalók kedvét Nagy-Britanniától

A számok is igazolják, hogy a Brexit elvette az EU-s munkavállalók kedvét Nagy-Britanniától

Csak húszan éltették Hitlert a születésnapján

Csak húszan éltették Hitlert a születésnapján

Hiába finom, ha még nagyon drága: mikor kerül műsonka a húsvéti asztalra?

Hiába finom, ha még nagyon drága: mikor kerül műsonka a húsvéti asztalra?

Benzema mesterhármasával nyert a Real Madrid a La Ligában

Benzema mesterhármasával nyert a Real Madrid a La Ligában