Az erről szóló kormányhatározat még alacsony rezsiköltségű, energiahatékony családi házakról rendelkezett, a Magyar Építész Kamara pályázati kiírásában pedig egyenesen a legjobb energetikai besorolású, A vagy A+ kategóriájú ingatlanok építéséről értekezett. A szigorú gazdasági indokok átírták ezeket a szép terveket a Blikk szerint.
A lap úgy tudja, hogy először B, sőt, az alatti, akár C energiaosztályúra minősítették le a terveket. Szakértők szerint horribilis fűtésszámlájuk lesz a kis alapterületű családi házaknak a hideg téli hónapokban, hiszen arányaiban hatalmas szabad falfelület érintkezik a hideggel.
A Blikk a leminősítés tervéről érdeklődött a Belügyminisztériumnál, ahol azonban kitérő választ kaptak. "A tervezés és a közbeszerzési eljárás során alakul ki a végleges szerkezet, előnyben részesítve a kormányhatározatban is célként megjelölt alacsony rezsiköltséget" – írták a Blikk kérdésére.
Ócsán egyelőre nem tudnak a változásról. "Nekünk nem szóltak változásról, mi úgy tudjuk, továbbra is A kategóriás, vagyis a legmodernebb és legtakarékosabb üzemeltetésű házakból épül fel a lakópark" – mondta a Blikknek Horváth Tamás, Ócsa alpolgármestere.
A szakemberek szerint óriási különbségek vannak egy A, illetve egy C kategóriás ház rezsije között. "Átlagosan három és félszer nagyobb egy C energiaosztályú ház fűtési és melegvízköltsége, mint egy A besorolásúé" – mondta Csokló Gábor, a Masterplast építőanyag-kereskedő cég műszaki igazgatója.
"Bár az energiatakarékos épület drágább, tíz éven belül ez megtérül" – tette hozzá. A kormány tervei szerint az ócsai adóstelepen a házak többsége 40-60 négyzetméteres lenne. Az ilyen kis alapterületű önálló házak építésével – függetlenül a minőségétől – az építészszakma sem értett egyet.
"Teljesen értelmetlen és gazdaságtalan ekkora házak önálló telken való építése" – fogalmazta meg a pályázat iránt érdeklődő egyik mérnök az aggályait. Az interneten is olvasható válasz rövid volt és tömör: "A tervpályázati kiírásnak a kormánydöntést kell alátámasztani. A tervek szerint tavasszal már beköltözhetnek az első lakók".
"A geodéziai munkák elkezdődtek" – mondta Ócsa alpolgármestere, aki hozzátette: a napokban beérkeztek a park településszerkezetére kiírt pályázatok, amelynek eredményét pénteken hirdetik ki.