50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
Mától jövő hét keddig jelentkezhetnek a polgármesteri hivatalokban a pótösszeírásra azok, akik októberben, a népszámlálás ideje alatt nem szolgáltattak adatot - közölte a Központi Statisztikai Hivatal népszámlálási szóvivője.
Bár a pótösszeírás hivatalosan november 1-jétől 8-ig tart, a keddi ünnepnap miatt csak ma kezdődik - mondta Virágh Eszter.
Az egy héten át tartó pótösszeírásra a legtöbb jelentkezőt Budapesten és a megyeszékhelyeken várják, ugyanis míg a kistelepüléseken szinte százszázalékos volt a megválaszolt kérdőívek aránya, addig a nagyvárosokban - legnagyobb arányban a fővárosban - még többen vannak, akik nem nyilatkoztak.
Vidéken a helyi polgármesteri hivatalok, Budapesten a kerületi önkormányzatok ügyfélszolgálatain lehet átvenni és kitölteni a kérdőíveket. Annak, aki mozgásában korlátozott, vagy más egyéb okból nem tud bemenni a hivatalba a pótösszeírásra, a szóvivő azt javasolja, ezt telefonon jelezze az önkormányzatnak, és hozzá feltehetőleg számlálóbiztost küldenek majd ki.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
A szerelmes férfi egy Bécsben vett Sacher tortával repült Katarba kedveséhez.