Abu-Dzabi érdeklődik a Magyarországról Lázárék által kiengedett, rejtélyes múltú Klimt-kép iránt
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Nemcsak polgármestert váltottak a nagycenkiek kedden, hanem a képviselő-testület nagy része is kicserélődött – derül ki a nagyközség honlapján éjjel közzétett választási eredményből.
A hat, most megválasztott képviselő közül csupán kettő neve szerepelt az előző testület tagnévsorában. A választáson mindkét polgármester- és a 13 képviselőjelölt is függetlenként indult.
Az urnához járulók többsége Csorba János eddigi alpolgármestert választotta településvezetővé. A győztes – a munkanapi szavazás ellenére 58,22 százalékos részvétel mellett - 545, a végül alulmaradt, a nagyközséget öt éven át irányító Ivánkovics Ottó pedig 345 szavazatot kapott - derül ki az eredményekből.
Az Országos Választási Bizottság honlapján olvasható adatok szerint tavaly októberben a jogosultak 60,02 százaléka járult az urnához. A most vesztes korábbi polgármester akkor a voksok 62 százalékával nyerte el mandátumát.
A képviselő-testület önfeloszlatását a tagok többsége először augusztus 4-én, majd - miután a polgármester az önkormányzati törvény biztosította lehetőséggel élve ismét napirendre tűzte a témát - két héttel később szavazta meg. Az indítvány támogatói azzal indokolták álláspontjukat, hogy képtelenek együttműködni a polgármesterrel, mert annak vezetői stílusát nem tartják megfelelőnek.
A polgármester akkor úgy nyilatkozott, hogy a testület a település közösségére nézve hibás döntést hozott, ennek hátterében pedig egyéni érdekek és ambíciók állnak. Hozzátette: ismét versenybe száll a posztért, mert elmondása szerint Nagycenkért kíván tevékenykedni.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
A MÁV közlése szerint a délelőtt folyamán állhat helyre a menetrend.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.