Végszavazásra váró alkotmány: Kinek a kottája?

Milyen zenével és kinek a kottájával szerepel majd Kölcsey Ferenc Himnusza az elfogadás előtt álló új alaptörvényben? – tett fel egy váratlan kérdést a meghökkent publikumnak egy múlt heti konferencián Horváth Attila jogtörténész. Az alkotmánytervezet „I” cikkelye szerint az 1989 óta hivatalos állami szimbólumnak számító nemzeti ima komponistája természetesen Erkel Ferenc. A precíz tudós, akinek fantáziáját nyilván a kotta alkotmányba emelésének a szándéka mozgatta meg, a történeti hűség kedvéért emlékeztetett azonban arra, hogy Erkel verbunkos hangzású eredeti zenéjét a XX. század elején Dohnányi Ernő igencsak átigazította, lelassítva a korábban pattogó tempójú zeneművet. A meglepő filológiai felvetés is közrejátszhatott abban, hogy a jövő héten végszavazásra kerülő új nemzeti charta kodifikátorai végül a kotta nélküli változat mellett tették le a voksukat. 

Túry Gergely

 A módosító javaslatokról tartott hét eleji szavazás során az is eldőlt, hogy az új alaptörvény szövegébe három jobbikos indítvány is bekerül. A radikálisok további három szövegtervezetét pedig voltaképpen már korábban beemelte az alaptörvény normaszövegébe a koalíció. Az új nemzeti charta ennek megfelelően nem Magyarország első szabadon deklarált alkotmánya lesz, ahogy azt eredetileg a Fidesz és a KDNP elképzelte, hanem „csak” a nemzet új alaptörvénye. A Vona-párt álláspontjának átvétele szimbolikusan azt jelenti, hogy az ezeregyszáz éves – bizonytalan tartalmú – történeti alkotmánynak az új jogi dokumentum csupán az egyik újabb fejezete lesz. Hogy ez hosszabb távon milyen következménnyel jár, nem könnyű előre látni. Annak ellenére sem, hogy a parlament alkotmányügyi bizottságának fideszes többsége korábban leszavazta saját frakcióvezetőjének szintén jobbikos ihletésű módosító javaslatát, amely az Alkotmánybíróságot (AB) arra akarta kötelezni, hogy ezentúl a történeti alkotmányt is vegye figyelembe döntései meghozatala során.

Nem volt marginális jelentőségű a radikálisok többi indítványa sem. A kormánytöbbség kérésüknek megfelelően írta be például a tervezetbe utólag azt, hogy Magyarország támogatja a határon kívül élő magyarok „önrendelkezésének kivívására” irányuló törekvéseket.

Sokat változtattak a március 14-én a Ház elé terjesztett normaszövegen maguk a kormánypártok is. A 101 paragrafusból álló tervezethez Lázár János és Harrach Péter frakcióvezetők (együtt vagy külön) nem kevesebb mint 113 módosító javaslatot nyújtottak be. Menet közben került be a szövegbe – akkor viszont mindjárt két külön fejezetbe is – az alkotmányos önvédelem joga, akárcsak a tényleges életfogytiglani börtön kiszabásának lehetőségét deklaráló passzus. Ugyancsak utólag írták be a dokumentumba, hogy rendkívüli jogorvoslat címén korábban már jogerősen elítélt vagy felmentett vádlottakat újra bíróság elé lehet állítani. A sztrájkjog pótlólagos kodifikálása, akárcsak az egyetemi autonómia határainak kijelölése (gazdasági ügyekben nem érvényesül majd az önkormányzatiság elve) ismét azt jelezte, hogy a kormánypártok több koncepcionális kérdést csak menet közben döntöttek el, avagy szántszándékkal fokozatosan adagoltak néhány keserű pirulát.

Az utóbbi öt hónap alatt végül is érdekes metamorfózison ment át a tervezet. Az alkotmány decemberben elkészült koncepcióját még a kereszténydemokrata értékek túlsúlya jellemezte, amit a fideszes többség a februári parlamenti vita során megszüntetett. Az alkotmányozás második félidejében a dokumentum néhány ponton már a nemzeti radikálisok ízlésének megfelelően módosult, miközben a vezető kormánypárt még tovább erősítette az egymással összefonódó törvényhozás és kormányzat pozícióját.

Ahhoz képest, hogy az alkotmányos előírások átalakítása az Alkotmánybíróságot érzékenyen érintette, az utóbbi hetekben már feltűnően kevés szó esett a testület jogosítványainak megnyirbálásáról. Az AB tagjai – ellentétben például az ombudsman-helyettessé lefokozni kívánt, s emiatt folyamatosan protestáló zöld ombudsmannal – sztoikusan látszanak tudomásul venni az Orbán Viktor által nekik szánt új szerepkört. A nemzetközi viszonylatban elismert testület megregulázása ellen még az a három korábbi alkotmánybíró – Zlinszky János, Erdei Árpád, Kukorelli István – sem emelt szót, akik a múlt héten a parlamentben részt vettek az alkotmánytervezetet értékelő, már említett tudományos konferencián. A hatáskör-módosítást kísérő mostani mély hallgatást talán az magyarázza, hogy az AB tagjait a koalíció kárpótolni készül az „átmenetileg” elvett jogosítványokért (HVG, 2011. április 2.). Az AB, amely eddig kimondva-kimondatlanul a képviselőház bírája volt, ezentúl – afféle szuperbíróságként – az igazságszolgáltatás alkotmányos működésének legfőbb őre lesz. A testület a jövő évtől megkaphatja ugyanis azt a jogosítványt, amire két évtizeden át áhítozott: felülvizsgálhatja (alkotmányjogi panasz címén) a rendes bíróságok alaptörvénybe ütköző ítéleteit.

Az AB részleges átprofilírozása a testület eddigi legszigorúbb kritikusa, Pokol Béla jogászprofesszor befolyásának az erősödését jelzi. A volt kisgazda politikus régóta elfogadhatatlannak tartja, hogy egy arisztokratikus testület rendre felülvizsgálja több millió választópolgár – pontosabban az őket reprezentáló parlamenti többség – döntéseit. Pokol visszamenőleg azzal is vádolja az AB-t, hogy az voltaképpen folyamatosan átértelmezte az eddigi alkotmányt, csökkentve a „legfelsőbb államhatalmi és népképviseleti” szervnek számító Országgyűlés befolyását, s rákényszerítve az államra a hatalmi ágak – alaptörvényben eddig nem is szereplő – szétválasztásának elvét. A professzor ezért most teljes tabula rasát sürget, vagyis azt, hogy az AB 30 ezer oldal terjedelmű eddigi határozatait a parlament helyezze hatályon kívül.

A koalíció mameluk frakciói hétfőn végül is egy pisszenés nélkül, teljes egyöntetűséggel szavazták meg a frakcióvezetés által támogatandónak nyilvánított javaslatokat. Az előzmények alapján ez nem volt egészen magától értetődő. Alig egy héttel korábban a kormánypárti honatyák az alkotmányügyi bizottságban még megbuktatták saját frakcióvezetőik néhány módosító indítványát. A koalíción belüli ellenállás leszerelése közben a múlt csütörtökön például újabb bizottsági ülést is össze kellett trombitálni egy-két, korábban leszavazott javaslat – így például a bírói nyugdíjkorhatár csökkentésének – „megmentése” érdekében. Végül számos kormánypárti honatya beadta a derekát, s a plénumon már nem szavazott például az eddigi megyék vármegyékké visszakeresztelésére, sőt beletörődött abba is, hogy a második köztársaságról hozott, 1946. évi I. törvényt az új nemzeti charta a közjogi örökség becses darabjának minősítse – ahogy azt „magasabb helyen” elvárták. A kormánypárti frakciókban érvényesülő vasfegyelem nyilván még sokáig mosoly tárgya lesz. Nem árt ugyanakkor felidézni, hogy másfél évtizeddel ezelőtt az MSZP–SZDSZ-koalíció alkotmányozási programja a jelenleginél nagyobb parlamenti többség mellett is zsákutcába jutott, mert a kormánypártok már az első parlamenti szavazáson képtelenek voltak egyazon álláspont mögött felsorakozni.

BABUS ENDRE