szerző:
MTI

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szerint a magyar médiaigazgatás mindennapi gyakorlatával és a médiatörvénnyel kapcsolatban is súlyos tévedéseket tartalmaz az a levél, amelyet hétfőn Nicolas Beger, az Amnesty International európai igazgatója küldött az Európai Bizottságnak.

"Nicolas Beger Európai Bizottságnak címzett leveléből első olvasásra nyilvánvalóvá válik, hogy sem ő, sem pedig a nemzetközi jogvédő szervezet munkatársai nem ismerik a hatályos médiatörvény szövegét és a magyar médiaigazgatás napi gyakorlatával sincsenek tisztában" - tartalmazza az NMHH szóvivői irodájának közleménye. 

Az iroda cáfolja a többi közt azt, hogy a médiatanács önkényesen hozhatna döntéseket a frekvenciapályázatok elbírálásakor. Mint írják, a médiatanács valamennyi pályázati eljárás során a hatályos jogszabályok szerint, az esélyegyenlőség, az objektivitás, az átláthatóság és a megkülönböztetéstől mentes eljárás elveinek figyelembevételével jár el. A pályázati eljárás során hozott minden hatósági döntés ellen bírósági jogorvoslat kérhető. 

Súlyos tévedésnek tartják azt is, hogy a frekvenciapályázat eredményével kapcsolatban a Klubrádió számára ne állna fent jogorvoslati lehetőség. E lehetőséggel éppen a kritizált médiatörvény teremtette meg, és maga a Klubrádió is élt a lehetőséggel. Értelmezhetetlen Nicolas Beger azon állítása, mely szerint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság bizonyos szereplőket öt évre kizárhatna a frekvenciákra való pályázásból, amennyiben a műsorszórással és a frekvenciaengedélyezéssel kapcsolatos kötelezettségeik súlyos megsértését állapítja meg. "Ilyen rendelkezés egész egyszerűen nem található a magyar médiatörvény szövegében" - tartalmazza az NMHH közleménye. 

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság sajnálja, hogy a tekintélyes jogvédő szervezet európai igazgatóját tanácsadói ilyen kellemetlen helyzetbe hozták, és minden szakértő segítséget felajánl annak érdekében, hogy az Amnesty International is első kézből szerezhessen hiteles információkat a magyar médiaigazgatási szabályokkal kapcsolatban. 

Az Amnesty International hétfőn levélben fordult az Európai Bizottsághoz, amelyben arról írtak: sürgősen rá kell szorítania Magyarországot arra, hogy új alkotmánya és törvényei legyenek összhangban az uniós emberi jogi normákkal. A levélben a nemzetközi jogvédő szervezet bírálta, korlátozó jellegűnek minősítette a magyar médiajogi szabályozást, és hangot adott azon véleményének, hogy az fenyegetést jelent Magyarországon a véleménynyilvánítási szabadságra nézve.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Béremelést jelentett be a Lidl, 317 ezer forintot is kereshet egy eladó

Béremelést jelentett be a Lidl, 317 ezer forintot is kereshet egy eladó

Fognak anyagi haszonért szülni a magyarok? Ez egyáltalán Orbánék célja?

Fognak anyagi haszonért szülni a magyarok? Ez egyáltalán Orbánék célja?

Az amerikai sátántól félti a magyar babákat a Demokrata

Az amerikai sátántól félti a magyar babákat a Demokrata

Ha Mészáros tényleg Zuckerberg lenne, beteljesíthetné Orbán nagy álmát

Ha Mészáros tényleg Zuckerberg lenne, beteljesíthetné Orbán nagy álmát

Pénzmosás: javult Magyarország megítélése

Pénzmosás: javult Magyarország megítélése

Kerítésen átemelve lopták el Lordot, a szelíd labradorkölyköt Romániában

Kerítésen átemelve lopták el Lordot, a szelíd labradorkölyköt Romániában