Budai Gyula - megerősítve az Origo hírportál információját - az MTI-nek hétfőn elmondta: várhatóan március 1-jétől tölti be a tisztséget. A fideszes országgyűlési képviselő hozzátette, arról még nem született döntés, hogy a kormánybiztosi pozícióját megtartja-e, egy ideig azonban szeretné végezni azt a munkát is.Megjegyezte, hogy az államtitkári posztra a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) - amelynek szövetségi igazgatója - az országos elnöksége és választmánya jelölte őt. A Magosz honlapján olvasható január 24-i közleményben az agrárszervezet tudatta, hogy az új parlamenti államtitkár személyéről egyeztetést kezdeményeznek Orbán Viktor miniszterelnökkel és Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterrel.Újabb szerepbenMTI / Földi ImreÁngyán József volt vidékfejlesztési államtitkár januárban mondott le posztjáról, majd egy zöld szervezeteknek írt levélben számolt be januári lemondásának okairól. A volt államtitkár szerint egy ellenérdekelt maffiakör elérte, hogy elfogyjon körülötte a levegő, a kormányfő pedig nem adott neki lehetőséget arra, hogy személyesen is beszélhessenek. Az államtitkár lemondását korábban a Jobbik és az LMP egyaránt sajnálattal nyugtázta.Budai Gyulát 2010 novemberében nevezték ki elszámoltatási kormánybiztosnak. Elődje Papcsák Ferenc volt, neki azért kellett távoznia a posztról, mert megválasztották Zugló polgármesterévé, a két tisztség pedig összeférhetetlen. Budai Gyula azt megelőzően - 2010 júniusától - miniszterelnöki megbízottként az állami földek jogellenes elherdálásának vizsgálatával foglalkozott.
Budai Gyula lesz a lemondott Ángyán utóda
Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos követi Ángyán Józsefet a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkári posztján.
Levélben kért bocsánatot Magyar Pétertől a férfi, aki borral öntötte le Szekszárdon
Magyar Péter és Nagy Ervin úgy érzik, a Tisza Ricsi nevű furgonjának a Közlekedési Múzeumban a helye
Saját szüleit és húgát is meggyilkolta a krakkói terrorista
Nincs magyar áldozat
Terrorcselekménynek minősítették a krakkói lövöldözést
Gyanútlan sétálgatás, majd fegyverropogás, pánik és menekülés – újabb videók Krakkóból
Vadkan grasszál a pesti rakparton
Gáspár Virág: Nem engedtek be minket egy pesti szórakozóhelyre, mert romák vagyunk
Elvált, kétgyerekes és magasan képzett Marokkó első női kormányfője
„Tesókát megtaláltuk” – Szijjártó Péter előkerült, Dubajban tölti az időt
Egy magyar youtuber posztolt róla.