szerző:
Csikász Brigitta

Semmilyen költsége nincs a Békemenet második felvonásának március 15-én. A kormány melletti kiállásra csak Lengyelországból több ezren érkezhetnek – közölte a hvg.hu-val Bayer Zsolt. A rendezvény kapcsolattartójának az MTI a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium munkatársait jelölte meg, amit a minisztérium visszautasított és azonnal kijavíttatott.

Mindenki a saját pénzén utazott januárban és így jön most is a Békemenetre – mondta a hvg.hu-nak Bayer Zsolt újságíró, a Békemenet Magyarországért Egyesület egyik alapítója, amikor arról érdeklődtünk, tud-e arról, hogy a vidéki szimpatizánsoknak szerveznek-e buszokat a rendezvényre. Mint ismert, a januári első vonulásra fideszes helyi szervezetek intéztek buszokat nagy számban. Több ezer lengyel szimpatizánst is várnak.

A Békemenet költségeivel kapcsolatban Bayer Zsolt megjegyezte, száz szervezővel biztosítják a menetet, ők ingyen vállalták ennek a feladatnak az ellátását. „Mi más lenne, ami bármibe is kerülne?” – vetette fel Bayer Zsolt. Amikor rákérdeztünk a januári menetet hirdető óriásplakátokkal kapcsolatos költségekre, a főszervező azt felelte, civilek adták össze azt az ötmillió forintot, amibe a kampány került.

Korábban Bayer Zsolt azt mondta lapunknak, hogy nem tudja, és nem is érdekli, honnan jött a pénz, kérdezzük meg Csizmadia Lászlót, a Civil Összegfogás Fórum szóvivőjét, ő viszont azt mondta, Bayer Zsolt illetékes nyilatkozni. Csizmadia Lászlót most is megkerestük, ő azonban arra hivatkozva, hogy a témában készült videónkban úgy használtuk fel a vele készült beszélgetést, hogy nem tudott róla, nem kívánt nyilatkozni.

Garantált a számháború

Másfél hónappal ezelőtt számháborút váltott ki az, hogy a január 21-én tartott Békemenet Magyarországért elnevezésű, a kormány intézkedéseit pártoló rendezvényen hányan sétáltak a Hősök teréről az Andrássy úton át a Kossuth térre. Akkor Felvidékről és Romániából is érkeztek szimpatizánsok. A Belügyminisztérium akkori közleménye szerint a rendezvényen csaknem négyszázezren vettek részt, más, nem kormánypárti számítások ennek mintegy harmadára tették a vonulók számát.

Békemenet a szervezők szerint senkinek nem kerül semmibe, a plakátokért civilek dobták össze a milliókat - további képeinkhez kattintson!
©

Március 15-én újabb Békemenet vonul Budapest belvárosán át, hogy "így fejezzék ki az Orbán-kormány iránti bizalmukat". A menetet a két főszervező Bayer Zsolt és Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője jelentette be. Felhívása szerint „ismét szükség van arra, hogy utcára vonuljunk, és megmutassuk az erőnket. Erre kötelez bennünket a nemzeti ünnep hagyománya, továbbá az a tény, hogy csak átmenetileg csitultak az ország és a kormány elleni igaztalan, gyakran kifejezetten aljas támadások”. Bayer Zsolt megjegyezte, azért is kell megmutatni az erejüket, mert a március 15-i ünnepek miatt az ellenzék az utcára vonul, és „megint el akarják hitetni országgal-világgal, hogy senki sem támogatja Orbán Viktort és kormányát”.

A szimpatizánsok ezrei viszont a januárihoz képest rövidebb útvonalon, a Magyar Tudományos Akadémia Széchenyi téri épületétől vonulnak a Parlament elé. Az Akadémiánál várják be a budai Várból induló lengyel szimpatizánsokat, és együtt mennek a Kossuth térre, hogy meghallgassák Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédét.

Megrendítő

„Az első Békemenet megrendítő élmény volt. Azt hiszem, felülmúlni nem lehet, de talán nem is az a cél” – írta az egyik közösségi oldalon egy almásfüzitői lakos, arról biztosítva Bayer Zsoltot, hogy ott vonul majd a tömegben. A vidékiek részvételét januárban a Fidesz-szervezetek azzal segítették, hogy buszokat szerveztek. A kiskunhalasi Fidesz-irodán szerkesztőségünkkel azt közölték, hogy igény lett volna, hogy ismét vigyék az embereket Budapestre, de most különböző okok miatt nem tudták azt megoldani, így a szimpatizánsok vonattal, illetve autóval mennek a Békemenetre.

Megkerestük Fodor Ibolyát is, aki a januári Békemenetre szervezett buszokat Pécsről, ő azt kérte, a rendezvény előtt pár nappal keressük, majd többszöri hívásunkra sem reagált. Szintén nem tudtuk meg, hogy kiskőrösi buszjárat lesz-e (januárban volt), ezzel kapcsolatban a helyi szervezet illetékesétől, Domonyi Zoltántól, aki a Fidelitas alelnöke is. Kérdésünkre visszahívást ígért, ám az cikkünk megjelenéséig nem történt meg.

Buszok sora vár a résztvevőkre a Bajcsi-Zsilinszky úton - Nagyítás-fotógalériánk a békemenetről
©

A Fidelitas központi irodáján pedig azt közölték, hogy nem tudják, melyik vidéki szervezet segítené a szimpatizánsok Budapestre jutását buszok indításával. Ugyanakkor a Fidelitas Békés megyei szervezetétől azt közölték, hogy a Fidesz szervez buszokat a szimpatizánsok számára, amihez ők is csatlakoznak. Azok, akik busszal mennek, önköltséges alapon valamennyi költséget fizetnek.

Krakkó Ákos, a Fidesz frakciójának sajtófőnöke is azt mondta a hvg.hu-nak, hogy a párt központilag nem szervezi buszok indítását. "A párttagok és a szimpatizánsok között lehetnek átfedések, és ha úgy gondolják, hogy egyszerűbb busszal a rendezvényre utazniuk, saját maguk megszervezhetik" – mondta.

Bayer Zsolt a hvg.hu-nak azt hangsúlyozta, hogy civilek megmozdulásáról van szó, ugyanakkor az MTI által közölt belpolitikai programok előzetesében a Békemenetet politikai rendezvényként tüntették fel. A kiadottak szerint „a menet tagjai a Magyar Tudományos Akadémia elől indulnak, bevárják a budai Várból induló lengyel szimpatizánsokat, és együtt vonulnak a Kossuth térre, hogy meghallgassák Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédét”.

Az esemény sajtókapcsolattartójának az MTI a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) sajtó osztályát jelölte meg. Minderről megkérdeztük a minisztériumot, ahol kijelentették, hogy kérdésünk alapján értesültek erről, „ami teljesen téves, rosszul tüntették fel azt az MTI-ben, aminek javítását kértük”. A javítás nem sokkal később megtörtént.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Itthon

Százezres kormánypárti tüntetés

A kormány melletti békemenetet hirdettek szombat délutánra, eközben a civilek Schmitt Pál ellen tüntettek a Várban. A Hősök terétől indult, több tízezres menetben angol és magyar nyelvű, a kormányt éltető és a nyugatot támadó feliratú transzparensek voltak láthatóak tudósítóink beszámolói szerint. A Kossuth tér megtelt a tüntetőkkel, akiket hatalmas buszmenet követett. Vidékről és a Felvidékről, illetve Romániából is sok demonstráló érkezett, javarészt idősek.

hvg.hu Itthon

A Fidesz mégis besegít Bayerék Békemenetének

Noha a Fidesz "hivatalosan" csak március 15-re tervez rendezvényt a fővárosban, a hvg.hu birtokába került levél szerint a január 21-ére tervezett Békemenet Magyarországért nevű eseményre is indít buszokat vidékről.

hvg.hu Itthon

Így titkolóznak a békemenetes kampánypénzekről - videó

Nem tudott Bayer Zsolt arra a kérdésünkre válaszolni, hogy ki vagy kik finanszírozták azt az óriásplakát-kampányt, amely az ő tulajdonában álló békemenetes weboldalt reklámozza. Ugyan megnevezett egy személyt, aki szerint viszont Bayer Zsoltnak kell tudnia a választ.

Papp József Vélemény

Békemenet az államcsődért

Mellár Tamás józan szavai talán észhez térítik azokat a jobboldali értelmiségieket, akik segédkezet nyújtottak ahhoz, hogy tisztes magyar polgárok megdöbbentően nagy számban tiltakozzanak békemenetükkel Magyarország „megtámadása” ellen. Tették mindezt akkor, amikor talán már Orbán Viktor is rádöbbent arra, hogy az IMF-megállapodás nemcsak az államcsőd elkerülése, hanem a saját sorsa miatt is kezd élet-halál kérdésévé válni.

hvg.hu Nagyítás

Békemenet: százezrek a kormány mellett - Nagyítás-fotógaléria

Hatalmas tömeg gyűlt össze szombaton az ország minden területéről, hogy kifejezze bizalmát a kormány iránt. A Belügyminisztérium közleménye szerint emberemlékezet óta Magyarországon ekkora tömeg még nem demonstrált a kormány és politikája mellett. Képes összefoglalónk a Békemenet Magyarországért demonstrációról.

MTI Itthon

Március 15-én újabb Békemenet lesz

Március 15-én újabb Békemenet indul a Kossuth térre - jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján Bayer Zsolt újságíró, a Békemenet Magyarországért Egyesület egyik alapítója.

A radikalizáció veszélyeiről konferenciázik a külügy

A radikalizáció veszélyeiről konferenciázik a külügy

24.hu: Budapesten nyit török iskolát Erdogan

24.hu: Budapesten nyit török iskolát Erdogan

Majdnem ötmilliárd forint jutalmat fizetett ki tavaly a Miniszterelnökség terven felül

Majdnem ötmilliárd forint jutalmat fizetett ki tavaly a Miniszterelnökség terven felül

Halálos motorbaleset az M5-ösön

Halálos motorbaleset az M5-ösön

62 ember meghalt, amikor bomba robbant egy mecsetben Afganisztánban

62 ember meghalt, amikor bomba robbant egy mecsetben Afganisztánban

Általános sztrájk kezdődött Katalóniában

Általános sztrájk kezdődött Katalóniában