Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Új töltés védi majd az árvíztől Kisvarsányt

Új árvízvédelmi töltést építenek 1,28 milliárd forintból a Tiszán Kisvarsánynál, uniós támogatással. A három kilométer hosszú védvonal Kisvarsány-Ófalu településrészen lesz, ahol körülbelül 50 ház mellett református templom is van. A terveket pénteken mutatták be a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községben.

  • MTI MTI
  • +${remainingCount} szerző
Új töltés védi majd az árvíztől Kisvarsányt

Az 1 milliárd 280 millió forint összértékű beruházás azért fontos az ezerfős községnek, mert a folyó árterében fekvő épületeket nem védi gát, így fokozott árvízveszélynek vannak kitéve – mondta Tiba Péter, a Vásárosnamény mellett fekvő község polgármestere.

A gátépítés során két zsilipet, valamint a töltéskoronán közlekedésre is alkalmas kőburkolatú utat alakítanának ki. A már meglévő szakaszokhoz csatlakozó, tervezett töltéstest és biztonsági padkák megépítéséhez, valamint a talajcseréhez 223 ezer köbméternyi földre van szükség, emellett körülbelül 55 ezer köbméter humuszréteg leszedését és deponálását végzik el.

A fejlesztés költségeinek nagy részét, 883 millió forintot a Környezet és Energia Operatív Program keretében kiírt pályázaton keresztül finanszírozná Kisvarsány, a fennmaradó részt pedig önerőből teremti elő a község.

Az önkormányzat öt éve indította el a projekt előkészítő munkálatait, amelynek eredményeként készült el a megvalósíthatósági tanulmány, majd a végleges engedélyes tervek. A beruházás megvalósítására benyújtott pályázat első szakasza lezárult, a hiánypótlás benyújtása, illetve a sikeres elbírás után nyáron kezdődhetnek el a régészeti és lőszermentesítési munkálatok - közölte Tiba Péter.

A kivitelezés július végén, augusztus elején indulhat, az új gátszakasz átadását 2013 őszére tervezik. A töltés megépítésével lehetőség nyílik egy ipari terület létrehozására.

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.