Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Változékony, csapadékos, szeles hetünk lesz. Hétfőn délelőtt még sütni fog a nap, délután viszont elkezdődik a felhősödés.
Hétfőn napközben a kezdetben napos időt követően délnyugat felől megnövekszik a felhőzet. A déli óráktól elsősorban a Dunántúlon elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. A délkeleti szél megélénkül, a középső és az északnyugati országrészben megerősödik. A maximum-hőmérséklet 22 és 29°C között alakul - olvasható az Időkép előrejelzésében.
Kedden eleinte északkeleten még várható kevés napsütés, majd mindenütt erősen felhős, borult lesz az ég. Sokfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani. A keleti, délkeleti szél megélénkül, északkeleten megerősödik. A hőmérséklet délután 19 és 27°C között alakul.
Szerdán a kevés napsütés mellett több helyen várható zápor, zivatar. Az északkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik. A maximum-hőmérséklet 21 és 27° között alakul.
Csütörtökön és pénteken már kevesebb helyen kell csapadékra számítani, és több-kevesebb napsütés mindenütt várható, az északkeleti szél többfelé megerősödik. Hétvégén marad a változékony idő, további csapadékkal.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.