„A pártok költségvetési támogatását a magyar jogrendszerben – hasonlóan a legtöbb nyugat-európai állam megoldásához – az indokolja, hogy azok az alkotmány értelmében közreműködnek a népakarat kialakításában és kinyilvánításában, és ezáltal egyfajta sajátos közvetítő szerepet töltenek be állam és társadalom között” - mondta ki a Sólyom-féle Alkotmánybíróság 1994-ben.

Noha az akkori alkotmány mára alaptörvénnyé változott, a pártok és a népakarat viszonyára utaló mondat túlélte a cserét. Az állami támogatás 1989 óta szerves része a magyar pártfinanszírozási rendszernek, s eddig komoly politikai erő nem kérdőjelezte meg létjogosultságát, ha a formájáról voltak is viták. Így nem csoda, hogy a kormányerők nevében Gulyás Gergely (Fidesz) idén áprilisban aláírta a hatpárti nyilatkozatot arról, hogy „biztosítani kell, hogy a pártok a működésükhöz szükséges minimális forrásokat állami támogatásként kapják meg, ám a túlzott állami függőséget el kell kerülni”.

A javaslat hátteréről a csütörtökön megjelenő HVG címlapsztorija ír.