Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Hárommilliárd forintból Miskolcon épül ki a 112-es telefonszámon hívható országos segélyhívó egyik bázisa, amely csaknem ötszáz embernek ad majd munkát - jelentette be Kriza Ákos, a borsodi megyeszékhely fideszes polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján. Miskolcon kívül Szombathelyen épül ki hasonló segélyhívó központ.
Miskolcon az egykori honvédségi bázison alakítják ki az informatikai központot, amelynek alkalmazottjai fogadják a 112-es számon bejövő hívásokat. Az új rendszernek köszönhetően a katasztrófavédelmet, a tűzoltóságot, a rendőrséget és a mentőket érhetik el mindazok, akik a 112-es hívószámot tárcsázzák.
A tervek szerint idővel kivezetik a jelenlegi 104-es, 105-ös, 107-es számokat, helyüket is a 112 veszi át. A szám ingyenesen hívható.
Kriza Ákos elmondta: a kormány döntésének megfelelően digitális technológiával ellátott központi rendszer épül ki, amelyben eldől, hogy az adott baleset vagy más haváriaesemény milyen egységet érint, kiket, milyen erővel kell mozgósítani.
Megfogalmazása szerint Miskolcon az egyik legfontosabb cél a munkahelyteremtés, ugyanakkor az is fontos, hogy a miskolci bázis üzembe helyezése után a jelenleginél sokkal gyorsabb lehet a segítségnyújtás. A miskolci központ várhatóan a jövő év első felétől működik.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.