szerző:
MTI

Orbán Viktor miniszterelnök ma délelőtt az Országos Roma Önkormányzatnál (ORÖ) folytatja konzultációsorozatát.

A megbeszélésen Farkas Flórián, az ORÖ elnöke, Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Varga József (Fidesz) országgyűlési képviselő és az ORÖ vezető tisztségviselői vesznek részt.

A felek áttekintik a kormány és a roma önkormányzat 2011 májusában kötött együttműködési megállapodásában foglaltak teljesítését, valamint rögzítik a következő két év közös feladatait is – közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

Orbán Viktor a Fidesz választási szövetségeseivel és együttműködő partnereivel kezdett konzultációsorozata első állomásaként múlt hétfőn a Kereszténydemokrata Néppárt vezetőivel találkozott, kedden a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökségével tárgyalt, majd csütörtökön a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek az Új Széchenyi-terv eredményeit összegző tanácskozásán vett részt, és még aznap konzultált a Nemzeti Fórum vezetőivel is.

A kormányfő pénteken közös nyilatkozatot írt alá Jakab Istvánnal, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnökével, szombaton pedig a Magyar Gyógyszerészi Kamara vezetőségével folytatott megbeszélést.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Fadarabokkal dobálta meg a barlangot a halálos székelyföldi medvetámadás áldozata

Fadarabokkal dobálta meg a barlangot a halálos székelyföldi medvetámadás áldozata

Kísérleti gyógyszert szed Torgyán József özvegye

Kísérleti gyógyszert szed Torgyán József özvegye

Ötven éve bújt ágyba John Lennon és Yoko Ono nyilvánosan

Ötven éve bújt ágyba John Lennon és Yoko Ono nyilvánosan

Totális bukta: Nagy Blanka padlóra küldte a jegyeiről hazudó Ripostot is

Totális bukta: Nagy Blanka padlóra küldte a jegyeiről hazudó Ripostot is

Megint lenyúlták a Gyöngyhajú lányt

Megint lenyúlták a Gyöngyhajú lányt

Imádni fogják a diákok a Windows 10 újítását

Imádni fogják a diákok a Windows 10 újítását