Orbán állítólag indulatosan kelt ki magából

Kihozták a sodrából Orbán Viktort a hétfői frakcióülésen, az Origo szerint a kormányfő azt mondta, aki kiszavaz, annak nincs helye a frakcióban.

  • hvg.hu hvg.hu
Orbán állítólag indulatosan kelt ki magából

Csúnyán rápirított Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz hétfő délelőtti frakcióülésén a földtörvényt és annak alaptörvénybe betonozását bíráló Ángyán Józsefre és Bencsik Jánosra - írta az Origo.

A portál szerint Bencsik és Ángyán a földtörvénnyel kapcsolatban a kis gazdaságokat és szövetkezeteket segítő rendszerben gondolkodik és a két politikus a frakcióülésen azzal szembesítette Orbánt, hogy a választási programban ez utóbbit ígérte a Fidesz is, ám ettől nagyon távol áll a szerintük a nagyvállalkozókat helyzetbe hozó kormányzati elképzelés.

A bírálatokra Orbán az ülés több résztvevője szerint indulatosan, hangját felemelve azt vetette a képviselők szemére, hogy politikai cirkuszt csinálnak, hangulatkeltők hónapok óta, és ha ez így nekik nem tetszik, "akkor menjetek, mert én egyben akarom tartani frakciót".

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.