Tétje nem sok, a kormányzati sikerpropaganda szempontjából azonban kiemelt jelentősége van a hétvégi hódmezővásárhelyi polgármester-választásnak.
Nem igazán vállalt kockázatot Orbán Viktor, amikor májusban „kikérte” a hódmezővásárhelyiektől Lázár János polgármestert, hogy magasabb beosztásban – június 2-ától a Miniszterelnökséget vezető államtitkárként – kamatoztassa politikusi képességeit. A csongrádi város az 1990 óta megtartott országgyűlési és polgármester-választások eredményei alapján méltán tarthatna igényt a jobboldal leghűségesebb városa címre. Vásárhely polgárainak többsége az utóbbi 22 évben még az országos politikában időről időre új erőre kapott baloldali széljárások idején is következetesen egy irányba, a konzervatív jelöltre szavazott, akár a település első emberéről, akár a város parlamenti képviselőjéről kellett dönteni. 1990-ben a kisgazda Szabó Lajost küldték az Országházba, majd – 1994-ben KDNP-s politikusként, az újabb ciklusban pedig már fideszesként – azt a Rapcsák András polgármestert, aki 1998-ban, az országban egyedüliként, már az első fordulóból mandátumot tudott szerezni. Utódának – Rapcsák 2002-ben bekövetkezett halálát követően a város képviselő-polgármesterévé választott Lázárnak – azóta kétszer sikerült megismételnie a rajt-cél győzelmet (2002-ben és 2010-ben), s 2006-ban is csak hajszálon múlt az első fordulós sikere.
Ilyen előzmények után a Fidesz számára kötelező feladat a vasárnapi hódmezővásárhelyi időközi választáson hozni a papírformát, a győzelmet. Amire minden esélye meg is van a kormánypárti jelöltnek, a város fideszes alpolgármestereként ringbe szálló Almási Istvánnak. Lázár azonban – aki lemondása ellenére augusztus 20-án ugyanolyan beszédet tartott, mint polgármesterként, a hivatalban töltött évei alatt – semmit nem bízott a véletlenre, kikövezett utat biztosított lehetséges utódának. A kormányoldal a pártkampányok minden „klasszikus” elemét bevetette. A választóknak tett jövőbeni ígéreteket a voksolást közvetlenül megelőző napra időzített szalagátvágás egészíti ki. Szombaton adják át a város új kulturális negyedét. A Tornyai Múzeum, az Alföldi Galéria, valamint a szerb templom rekonstrukciója mellett most fejeződött be a Rapcsák András út sétálóutcává alakítása is – mindez több mint egymilliárd forintból. Ha „jól” döntenek a vásárhelyiek, lesz más is. A Fidesz ígérete szerint korszerűsíteni fogják a Szeged és Hódmezővásárhely közötti vasúti pályát, megépül a 47-es elkerülő út, és a városban újjászervezik a Szegedi Tudományegyetem vásárhelyi főiskolai karát.
A közvélemény-kutatások és az országban az utóbbi időben lezajlott időközi választások tapasztalatai szerint – bár csökken a Fidesz előnye – a kormánypártot ma egyik ellenzéki erő sem képes befogni a megyeszékhelyeken vagy a Vásárhelyhez hasonló megyei jogú városokban. Az MSZP megpróbálta ugyan az országos – ám még így is meglehetősen súlytalan – politikusait mozgósítani a kampányban, a város eladósodottságát és a „félelem légkörét” hangsúlyozó szocialista jelöltnek nem sok esélye van. Kis Andrea, aki a legutóbbi polgármester-választáson már próbálkozott – 2010 őszén 8,3 százalékos eredményével csak a negyedik helyen végzett –, az atv.hu-nak elárulta, hogy már az enyhe vereséggel is kiegyezne. Indulása voltaképp annak szól tehát, hogy a szocialisták úgy ítélték meg, nem tehetik meg, hogy nem mutatnak alternatívát, és még jelöltet sem állítanak.
Az LMP és a Gyurcsány-féle DK eleve kitért a borítékolható vereség következményei, a magyarázkodás kényszere elől. A vásárhelyen üzenetrögzítős pártnak számító zöldek tettek ugyan halovány kísérletet olyan konszenzusos helyi jelölt megtalálására, aki mögött akár ellenzéki pártszövetség is kialakulhat, ám miután belátták, nincs olyan személy, akivel ma meg lehetne szorítani a Fideszt, elálltak a versengéstől. (Két szóba jöhető jelöltjük volt: a Zöld Baloldalhoz tartozó Havránek Ferenc és Balogh Jánosné mártélyi polgármester.) A meghátrálás hivatalos indoka persze nem a szinte törvényszerűen prognosztizálható kudarc: az LMP-nél arra hivatkoznak, hogy a képviselő-testület fideszes túlsúlya miatt olyan patthelyzet alakulna ki, mint a független Tétényi Éva polgármester irányította Esztergomban. A zöldek és Gyurcsányék távolmaradása így akár még jól is jöhet az MSZP-s jelöltnek.
A fideszes indulótól vehet el viszont szavazatokat a Jobbik, amelynek jelöltje 2010-ben 13 százalékkal a második helyen végzett (két éve Molnár Lászlót támogatták, most Kovács Sándor méreti meg magát). A radikális párt táborát azonban megoszthatja, hogy az „ősmagyarkodó” civil mozgalom, a Magyarok Szövetsége Egyesület támogatásával ringbe száll egy magát függetlennek mondó jelölt is. Nagy Lászlót viszont épp ezért többen a Fidesz trójai falovának – a Jobbikot megosztó emberének – mondják a városban.
Akár összejön a Fidesz-jelölt mögött a kétharmad, akár kisebb arányú lesz a kormánypárti győzelem, a hódmezővásárhelyi polgármester-választás eredményéből – még ha annak a kommunikációjában nyilván tág teret kap is majd a sikerpropaganda – a kormánypárti stratégák nem vonhatnak le messzemenő következtetéseket. Vásárhely nem az ország, az ottani polgármesteri székért folyó küzdelem nem „kampánylaboratórium”. Más településeken korántsem ígérkezik ilyen sétagaloppnak a Fidesz számára a soron következő – bármilyen – megméretés. A kormányzati ciklusok közepére jellemző felezőválság idején azonban minden, a kormánypárt számára pozitív jelentéssel bíró hírnek, különösen egy sikeres választási szereplésnek, hatalmas értéke van, amely elsősorban a saját tábor megerősítését szolgálhatja. Annak az elkötelezett választói körnek a megerősítését, amelynek tagjaira – mint a 2014-től bevezetni tervezett előzetes választási regisztráció is jelzi – a Fidesz a jövőbeni választási sikerei zálogaként tekint. Vásárhely esetében azonban a kormánypárt már a választókat megszűrni hivatott regisztráció intézménye nélkül is bízhat abban, hogy megvalósul, amit szeretne, és a a csalódottak, a kiábrándultak jó része távol marad a voksolástól. A változás lehetőségében, úgy tűnik, már 2010-ben sem hitt az itt élők többsége: két éve 42 százalékuk vett részt az önkormányzati választáson, ami 5 százalékponttal maradt el az országos átlagtól.
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
