Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Súlyos sérülésekkel vittek kórházba kedden egy két év körüli kisfiút, aki kiesett egy pilisszentiváni családi ház első emeleti ablakából – közölte a rendőrség és a mentők ügyeletese.
Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának ügyeletese az eset kapcsán csupán annyit mondott, hogy a gyermek anyja ellen kiskorú veszélyeztetése miatt a Budaörsi Rendőrkapitányság eljárást indított.
A mentők sajtóügyeletesének tájékoztatása szerint a két év körüli kisfiút a helyszínen ellátták, majd mentőhelikopterrel Budapestre, a baleseti intézetbe szállították. Állapota súlyos, de nem életveszélyes.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.