Kedden a Világgazdaság arról írt, hogy összesen több mint háromezer nyugdíjas közalkalmazottat, illetve köztisztviselőt szeretnének mentesíteni a tárcák a kényszernyugdíjazás alól, az orvosok mellett pedig a pedagógusokat is érinti a változtatás.
Az orvosokon kívül a közszférában például a pedagógusok is választás elé lettek állítva. A kormány kényszerhelyzetbe hozza, arról pedig nem tudni, hogy szeptemberben honnan fogják pótolni a most kieső nyugdíjas tanárokat – mondta el a Klubrádiónak Galló Istvánné.
A Pedagógusok Szakszervezetének vezetője elmondta: elsősorban a művészeti és természettudományi tárgyakat tanítókkal fordulhat elő, hogy kénytelenek több iskolában is tanítani, mert egy-egy intézményben az alacsony óraszám miatt nem is jön össze a tanítással lekötött munkaidő alsó határa.
Ugyanakkor a pedagógus társadalom nem egységesen ítéli meg a nyugdíj mellett is dolgozó kollégák munkavégzését. Őket ugyanis a tantestület sok esetben mentesíti bizonyos feladatok alól, amivel a többieknek kell többet dolgozni.