Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az agglomerációs közösségi közlekedés fenntartásának érdekében május elsejétől is a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szervezi kilenc Budapest környéki település tömegközlekedését.
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén a képviselők 25 igen és 1 tartózkodó szavazat mellett fogadták el az erről szóló javaslatot. Az előterjesztés szerint bár a feladatot május elsejétől a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium döntése alapján a Volánbusznak kellene ellátnia, de a teljesítés ellehetetlenült, mivel a Volánbusz egyik járműbeszerzési tendere meghiúsult, egy másik pedig 2014 első negyedévétől biztosítana járműveket.
Kilenc Budapest környéki település folyamatos ellátása érdekében a BKK igazgatósága úgy döntött: egyetért a szolgáltatás folytatásával. Az elfogadott határozat rögzíti: felkérik Tarlós István főpolgármestert, hogy a BKK útján tegyen meg minden szükséges intézkedést a közlekedésért felelős minisztérium, a BKK és az érintett elővárosi települések közötti buszközlekedésről szóló háromoldalú és a HÉV-közlekedésről szóló kétoldalú megállapodások mielőbbi megkötése érdekében.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.