Kiszedik a horvát aknákat a magyar földből

Június elején megkezdődik a horvát-magyar határ magyarországi oldalának aknamentesítése – az erről szóló megállapodást a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság és a kivitelező horvát cég képviselői írták alá csütörtökön, Mohácson.

  • MTI MTI
Kiszedik a horvát aknákat a magyar földből

Bózsing György, a megyei rendőr-főkapitányság határrendészeti szolgálatvezetője azt mondta: a horvát vállalat szakemberei augusztus végéig 80 kilométer hosszan 1 millió 7 ezer négyzetméternyi területet mentesítenek, ahol a föld körülbelül 100, a délszláv háború idején telepített aknát rejthet.

A munkát a talaj tulajdonságaitól és a terepviszonyoktól függően kézi és gépi erővel végzik majd, a speciális eszközöket a tervek szerint június 3-án Udvar községnél bemutatják az újságíróknak.

Bózsing György megjegyezte: ezzel egy időben a határ horvát oldalán is hasonló nagyságú területen végeznek aknamentesítést. A baranyai rendőrség és a horvát aknamentesítési központ fele-fele arányban használhatja fel a két évvel ezelőtt aknamezők felszámolására nyert 3 millió euró (870 millió forint) európai uniós pályázati támogatást.

Szakemberek szerint az aknamentesítés az emberek életének, testi épségének védelme mellett Horvátország európai uniós csatlakozása miatt is fontos feladat, mert meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a határszakasz bárhol átléphető legyen.

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.