szerző:
Csikász Brigitta
Tetszett a cikk?

Tavaly mintegy százezer esetben változtatták át a bíróságok a szabálysértési ügyekben kiszabható büntetést elzárásra. Ez nemcsak az igazságszolgáltatást terhelte le, de drága is, tavaly minimum 230 millió forintba került. Egy új jogszabálymódosítás javíthat a helyzeten, de egyúttal a rendőrségre hárulhat jóval több feladat. A Belügyminisztérium cikkünk megjelenése után közölte, hogy az átváltoztatott bírságok több mint 99 százaléka nem vezet tényleges elzárásra, mert az érintettek nagy többsége az utolsó pillanatban inkább befizette a bírságot, mint hogy fogházba vonuljon.

Közel 100 ezer esetben döntött úgy tavaly a bíróság, hogy a szabálysértésben kiszabott pénzbírságot inkább leülhetik a megbírságoltak, ha nem akarják vagy nem tudják kifizetni. Erre a tavaly áprilisban hatályba lépett szabálysértési törvény ad lehetőséget. A hvg.hu az Országos Bírósági Hivataltól (OBH) és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságától (BvOP) kérte ki az aktuális adatokat.

Az OBH közlése szerint pedig tavaly 96 943 esetben küldték a büntetésüket nem teljesítő szabálysértőket büntetés-végrehajtási intézetbe. A szabálysértésért kiszabható pénzbírság összege ötezer és 300 ezer forint között lehet, a kiszabott büntetés pedig ötezer forinttal váltható meg egy-egy börtönben töltött nappal, vagyis egy harmincezer forintos bírság hat napot jelent a börtönben. Az elzárás költségei mellett az állam ugyanakkor elbukja az államháztartásba be nem folyt bírságot is, ami – mint nemrég a hvg.hu megírta – 2012-ben 3,3 milliárd forint volt összesen. (Ebben nemcsak a szabálysértési, hanem a közigazgatási bírságok is benne vannak.)

Nem fizetnek és nem dolgozzák le

Az érintettek a legkülönfélébb esetekben döntenek a fogházba vonulás mellett. A Budapest Környéki Törvényszék (BKT) például két nap elzárást szabott ki május 29-én arra a fiatalkorúra, akit tavaly július 5-én köztisztasági szabálysértés miatt tízezer forintra büntettek, de sem a helyszíni bírságot nem fizette meg, sem közérdekű munkára nem jelentkezett. Egy másik fiatalkorúnak négy napos elzárásra kellett bevonulnia a bv-intézetbe. Ő közterületen szeszesitalt fogyasztott, ám a húszezer forintos bírságot nem fizette be, és azt ledolgoztatni sem tudták vele.

©

Szintén négy napot kell a rácsok mögött töltenie annak a férfinak, aki lejárt érvényességű jogsival vezetett, ami miatt húszezer forintos helyszíni bírságot kapott. Egy boltból lopó fiatalkorú a tízezer forintos helyszíni bírságot ülhet el kétnapos elzárással – mondta a hvg.hu-nak a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője, Koszta János.

Az RTL Klub valóságshow-jának, a Való Világnak legutóbbi győztese, Nagy Alekosz tavaly jelentette ki, hogy a folyamatos szabálysértési bírságok fizetését megelégelve, ha újabb büntetést rónak ki rá, fizetés helyett inkább bevonul a börtönbe. A férfit két héten belül négyszer is megállították a rendőrök, és megbüntették azért, mert elfelejtette használni az irányjelzőt, nem volt bekapcsolva a biztonsági öve, figyelmen kívül hagyott egy stoptáblát, valamint a megengedett sebességnél gyorsabban hajtott.

Eljárásdömping

A bíróságokra került szabálysértési ügyek száma jelentősen megemelkedett az új szabálysértési törvény életbe lépésével. Az OBH tájékoztatása szerint ennek oka éppen az volt, hogy a meg nem fizetett pénzbírság, helyszíni bírság, illetve a nem teljesített közérdekű munka miatt elzárást kellett az érintettekkel szemben elrendelni, amit csak a bíróság mondhat ki. Az adatok alapján a tavaly áprilisi négyezres ügyszám 2012 utolsó negyedévében minden hónapban húszezer felett járt. „Az ilyen nagyarányú növekedés jelentős többletterhet jelent a bíróságok számára” – írta válaszában a bírósági hivatal.

Tavaly összesen 188 463 szabálysértési üggyel kellett megbirkózniuk a bíróságoknak, mintegy 154 ezer eljárást sikerült is befejezniük. Az összes szabálysértési esetnél a pénzbírság, helyszíni bírság és a közérdekű munka elzárásra történő változtatását kitevő eljárások száma 134 895 volt. Ezek közül 43 423 ügyet nem tudtak a bíróságok tavaly befejezni. Durván kerekítve tehát, százezer szabálysértőt küldtek be valamelyik bv-intézetbe a büntetés letöltésére. (Hogy ebből pontosan hány ember választotta a rácsok mögötti hűsölést, nem tudni, mert a bírság megfizetésére az utolsó pillanatig van lehetőség.)

A Belügyminisztérium a cikkünk megjelenése után eljuttatta a hvg.hu-hoz Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának adatait, melyek szerint 2012. évben összesen 637 fő vonult be büntetés-végrehajtási intézetbe szabálysértési elzárás letöltése miatt. (A BvOP-t a hvg.hu is megkereste, de ezeket az adatokat cikkünk megjelenéséig nem küldték meg - a szerk.) A BM levele szerint ebből az következik, hogy az államnak mégsincs 230 millió forintos költsége, mivel az elkövetők inkább befizetik a bírságot, mint letöltsék a büntetést, így a minisztérium szerint az elzárásra átváltoztatásnak van befizetést ösztönző hatása, hiszen az átváltoztatott bírságok több mint 99 százaléka nem vezet tényleges elzárásra.

Még leterheltebb lesz a rendőrség

A bíróságokon kialakult helyzetet orvosolná, illetve a munkát könnyítené az országgyűlés elé benyújtott törvénymódosítási javaslat, mely szerint a törvényszék elnöke a szabálysértési ügyek és a szabálysértési elzárások esetében az általános illetékességű járásbíróság helyett másik bíróságot is kijelölhet. Ha parlamenti képviselők többsége megszavazza a törvénymódosítást, akkor a bíróságnak az okozott kár megtérítéséről sem feltétlenül kell döntenie, a szembenálló felekre is bízhatná, hogy pereskedni kezdenek-e. Ugyancsak változás lehet, hogy kifejezetten a rendőrség feladatává teszi az ismeretlen helyen tartózkodó személy felkutatását. (Eddig is a rendőrség volt persze az illetékes ebben, de ez a jogszabályban előírva ilyen ügyekhez kapcsolódóan nem szerepelt.)

Külön a többiektől

A BVOP adatai szerint az összes fogvatartott alig egy-két százaléka "ül" szabálysértés miatt. (Ebben minden szabálysértést leülő szerepel, nem csak azok, akik a pénzbírság megfizetését váltják meg a raboskodással.) Az elzáráson lévők száma napi száz-kétszáz között van, tavaly december 31-én 128-an szilvesztereztek bent, míg megkeresésünk időpontjában, idén május 28-án 289 szabálysértő töltötte elzárva büntetését. A büntetés-végrehajtás részéről hangsúlyozták azt is, hogy az elzárásukat töltőket az elítéltektől és az előzetes letartóztatásban lévőktől egyaránt el kell különíteni.

A fogvatartottak mintegy 2300 forintos napi eltartási összege az étel és a közművek költségeit tartalmazza a bv-tisztek bére és egyéb kiadások nélkül. Ezt is hozzászámítva egy rács mögött lévő ember egy nap hétezer-nyolcezer forintba kerül az államnak, ha ezzel az összeggel számolunk természetesen 230 millió forintnál nagyobb össszeg jön ki a százezer elzárási ügyre.

Aránytalanság

Míg egy párezer forintra megbírságolt ember – ha nem akar vagy nem tud fizetni – könnyen a börtönben találhatja magát, egy súlyosabb ügyben elítélt bűnöző ennél enyhébb büntetéssel is megúszhatja. Így gyakran előfordul – miként a hvg.hu korábban megírta, – hogy a rendőrökre támadók legfeljebb egy figyelmeztetést kapnak. A Legfőbb Ügyészség a hvg.hu-nak korábban adott tájékoztatása szerint például nem is jellemző, hogy rendőrrel szembeni fellépés miatt minden elkövető rács mögé kerül. Míg 2010-ben 598 hivatalos személyre támadóból 68-nak az őrizetbe vételét rendelte el a bíróság, addig tavaly 557 ember közül 90-ét.

©

A szabálysértések és a büntetőeljárások – az ötvenezer forint feletti értékű lopások már bűntettnek számítanak – büntetési tételei között bizonyos esetekben tapasztalható aránytalanságokra Hack Péter büntetőjogász a hvg.hu-nak korábban egy hétköznapi példával mutatott rá. „Ketten elmennek tyúkot lopni. Az egyik ember az utcán kapja el tyúkot, amiért lopás miatt szabálysértési eljárásban elzárásra ítélik. A társa viszont a kerítést megrongálva bejut az udvarra és onnan viszi el a háziállatot. Vele szemben a garázdaság és a lopás miatt büntetőeljárás indul, amelynek végén még az is lehet, hogy maximum megrovásban részesítik.” A szakember szerint ez az eset jól mutatja, hogy két különböző eljárásban két logika érvényesül.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
hvg.hu Itthon

Három év börtön járhat egy csavar ellopásáért

Akár tíz év szabadságvesztéssel is büntethető lesz az, aki árvíz vagy más katasztrófahelyzet idején valamilyen nagy értékű dolgot lop el, ha az Országgyűlés elfogadja két fideszes képviselő törvényjavaslatát. A szigorítás nem ok nélküli, bár az igazán veszélyes elemek ellen eddig is fel lehetett volna lépni. A büntetőjogász szerint a módosítás csak propaganda, amely azonban súlyos aránytalanságokat okoz a törvényekben.

hvg.hu Itthon

Olcsóbban megússza a rendőrre támadó, mint a csokitolvaj

Bizonyos esetekben nincsenek arányban a szabálysértések és a büntetőeljárások büntetési tételei. Így egy csoki ellopásáért elzárást kaphat valaki, míg egy hivatalos személlyel szemben elkövetett erőszakért figyelmeztetésben vagy megrovásban részesülhet. Hack Péter szerint az új Büntető törvénykönyv nem rendezte ezt a problémát. Szerinte azokat a kriminális cselekményeket, amelyek végrehajtandó szabadságvesztéssel sújthatóak, nem a szabálysértési törvényben, hanem a Btk-ban kellene szabályozni.

Csikász Brigitta Itthon

Két hét alatt rend: bírságolásban már túl is teljesít a rendőrség

Tavaly jól teljesítette a rendőrség az elvárásokat - bevételi szempontból. A központi költségvetésben előírányzott 16 milliárd forint helyett az egyenruhások a közigazgatási és szabálysértési bírságok terén 19,1 milliárd forintot osztottak ki. Érdekes egyébként, hogy a közlekedési szabálysértések miatt évek óta egyre kevesebb büntetést szabnak ki.

A praxisközösség sikertörténet is lehet, de az ördög az ismeretlen részletekben van

A praxisközösség sikertörténet is lehet, de az ördög az ismeretlen részletekben van

A CSU elnöke szerint meg kell szüntetni a Fidesz néppárti tagságát

A CSU elnöke szerint meg kell szüntetni a Fidesz néppárti tagságát

Ez történt: Kiderült, hogy keverhetők az oltások

Ez történt: Kiderült, hogy keverhetők az oltások