Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Kora délutáni sajtótájékoztatóján a főpolgármester beszámolt az fővárosi árvizi helyzetről, amely szerinte "emberi számítás szerint" tartható.
A főpolgármester vasárnap délután fél háromkor tartott tájékoztatóján elmondta vasárnap négytől lehet jelentkezni azért a karszalagért, amelyeket a védekezésben résztvevők kaphatnak, hogy ingyenesen használhassák a tömegközlekedési járatokat a fővárosban.
A főpolgármester elmondta azt is, hogy több átszervezésre kell számítani több csomóponton is. Így a főváros 20 csomópontján rendőri irányítással fog történni az áteresztés. Az M1-M7-közös szakaszán lévő leállósávból esetlegesen, ha a helyzet úgy kívánja buszsávot fognak kialakítani. Tarlós István felhívta a figyelmet arra is, hogy a Belvárost kerüljék el az autósok, válasszák északon az Árpád hidat illetve délen a Rákóczi hidat.
A főpolgármester az árvízi védekezésről illetően elmondta, hogy jelenleg 887-888 centiméter a vízmagasság, a tetőzést 890 centiméter környékére várják néhány órán belül. A Margit szigetnél, a Római parton és a Belvárosban is „emberi számítás szerint” megoldható a védekezés.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.