szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Augusztus végén kezdődik a szlovák nő pere Gödöllőn. Tavaly nyáron a szlovák felső tízezerhez tartozó nő az M3-ason villogott és ráhúzta a kormányt egy Fiat Puntóra. Később újra agresszívan lépett fel a Punto ellen, amely a szalagkorlátnak csapódott és kigyulladt. A benne ülő négy ember meghalt.

Augusztus 27-én a vádlott, majd a tanúk meghallgatásával megkezdődik annak a szlovák nőnek a pere, aki tavaly augusztusban négy halálos áldozattal járó balesetet okozott az M3-as autópályán – közölte a Budapest Környéki Törvényszék hétfőn.

A büntetőügyet a Gödöllői Járásbíróságon Fülöp Ágnes tanácsvezető bíró tárgyalja a Budapest Környéki Törvényszék fővárosi épületében.

Az előzetes letartóztatásban lévő nőt több ember halálát okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolják.

Az első két tárgyalási nap az ítélkezési szünet után, augusztus 27-én és 29-én lesz. A tervek szerint ekkor a vádlotton kívül több mint tíz tanút is meghallgatnak. A per szeptemberben további tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódik.

Két házaspár halt meg a Puntóban

A szlovák rendszámú BMW 2012. augusztus 21-én hajnalban az M3-as autópálya főváros felé vezető oldalán nekiment az előtte haladó Fiat Puntónak, amely az ütközés következtében a szalagkorlátnak csapódott, majd kigyulladt. A szabályosan közlekedő autóban két középkorú karácsondi házaspár utazott. Négyük közül hárman bennégtek a kocsiban, egy 54 éves asszony pedig - aki másod- és harmadfokú égési sérülései ellenére ki tudott menekülni a járműből - a fővárosi Honvédkórházban két nappal később halt meg. 

Az ügyészség május 17-én jelentette be, hogy vádat emeltek a 35 éves asszony ellen több ember halálát okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt. A szakértői jelentések szerint a vádlott vérében 1,5 ezrelékes véralkoholszintet mutattak ki, vagyis közepesen ittas állapotban vezette a kocsiját, amikor nekiütközött a Fiatnak.

A védelem arra hivatkozik, a szlovák sofőr csak a karambol után, az átélt sokk hatására "húzta meg az ülésen lévő vodkás üveget". 

Villogott, rájuk húzta a kormányt

A nyomozás egyebek mellett megállapította, hogy a BMW X5-öst vezető vádlott már mintegy 10 kilométerrel a baleset bekövetkezte előtt is "közlekedési veszélyhelyzetbe" került a sértettek autójával, mivel az éppen előzést végrehajtó Fiat mögé nagy sebességgel érkezve előbb hosszan "rávillogott" az előtte haladó autóra, majd miután a sértettek befejezték az előzést, elhaladva mellettük "ráhúzta-rákormányozta" a BMW-jét a sértettek kocsijára, le is kellett kissé húzódniuk, hogy elkerüljék az ütközést.

Ezután a szlovák nő lehúzódott a leállósávba, ezért a sértettek autója megelőzte őt, és haladt tovább. A vádlott hamarosan felgyorsított, és néhány kilométerrel odébb ismételten a sértettek autója mögött haladt. Sebessége mintegy 170-180 kilométer volt, amikor hátulról nekiütközött a szintén a belső forgalmi sávban haladó, megfelelő módon kivilágított és jól látható Fiatnak.

A Fiat azonnal kigyulladt, és az ütközés hatására nekicsapódott egy, a külső sávban haladó tehergépkocsinak, utána a belső szalagkorlátnak, majd az ütközéstől mintegy 300 méterre állt meg.

A szlovák felő tízezer tagja

A baleset másnapján a Novy Cas című szlovák bulvárlap azt közölte, hogy a BMW vezetője a volt szlovák miniszter, a kassai Vasművet privatizáló Alexander Rezes 35 éves lánya. A nő tagadta bűnösségét a nyomozás során, azonban a bizonyítékok, különösen a szakértői vélemények az ügyészség szerint alátámasztják, hogy a baleset a vádiratban leírt módon következett be.

A Budapest Környéki Törvényszék tavaly augusztus 23-án helyezte előzetes letartóztatásba szökés, illetve az elrejtőzés veszélye miatt a gyanúsítottat. Azóta a kényszerintézkedés időtartamát többször is meghosszabbították, elutasítva a 35 éves nő ügyvédjének óvadékra, illetve házi őrizetre vonatkozó beadványát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!