A fővárosban idén is három uszályról és a Lánchídról lőtték fel a rakétákat. A tűzijáték biztosítására a szárazföldön huszonegy tűzoltó járművel nyolcvanhét tűzoltó, a Dunán pedig három tűzoltósági mentőhajó és a Szent Flórián tűzoltóhajó állt készenlétben.
Petróczi Tímea, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője azt mondta: a budapesti tűzijátékkal összefüggésben nem riasztották a katasztrófavédelem egységeit.
Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, aki az állami ünnepi rendezvények biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője is, délután jelentette be, hogy a kormány az emberek biztonsága és a vagyoni kár elkerülése érdekében lemondta a hat balatoni helyszínre tervezett központi tűzijátékot. Ez Siófokot, Balatonlellét, Zamárdit, Keszthelyt, Zánkát és Balatonfüredet érintette.
A kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt több más városban, például Debrecenben, Székesfehérváron, Szegeden, Kaposváron, Makón és Hódmezővásárhelyen is elmaradt a tűzijáték.