Újra elsötétülhetnek holnaptól az esztergomi utcák

Esztergomban a korábbi közvilágítási cég felszámolója pénteken megkezdi a közvilágítás kikapcsolását, mert a város idén még egy forintot sem fizetett a szolgáltatásért, és a társaság nem látja az önkormányzat fizetési szándékát – ezt mondta a felszámolóbiztos csütörtökön. Tétényi Éva polgármester szerint a Tatabányai Törvényszék teljesítési letéti számlájára 40 millió forintot helyeztek el, amely a féléves szolgáltatási díja.

  • MTI MTI
Újra elsötétülhetnek holnaptól az esztergomi utcák

Schuszter Zsófia felszámolóbiztos tájékoztatása szerint a Tivi Kft. nyolc éve szerződésszerűen végzi a szolgáltatást, amit a város vezetői sem vitattak. Nemfizetés miatt július elején egyszer már megkezdték a világítás kikapcsolását.

"Akkor az önkormányzat megígérte, hogy a vita ellenére az önköltséget jelentő áramdíjat folyamatosan fizeti, ezért a világítást helyreállítottuk, azonban a város nem fizetett, ezért nincs más lehetőség, mint a szolgáltatás szerződésben meghatározott módon való szüneteltetése" – mondta a felszámolóbiztos.

Tétényi Éva polgármester szerint az akkori egyeztetésen a felszámoló megígérte, hogy tételes elszámolást ad a beruházási és az áramdíjról, mivel a legutóbbi, több millió forintos számlát is "Közvilágítás - 1 darab" feltüntetésével állították ki. A Tivi Kft. emellett nem arra számlaszámra kérte a díjat, amelyik a szerződésben szerepelt és amelyben a hitelező bankkal megállapodott. Közben a bank a bedőlt hitelt eladta egy követeléskezelő cégnek, amely az elmaradt törlesztés miatt azonnal inkasszózná a díjat.

A polgármester azt mondta: készek fizetni, ezt jelzi a letétbe helyezett 40 millió forint, de azt nem tartják lehetségesnek, hogy ugyanazért a szolgáltatásért a követeléskezelőnek és a felszámolónak is fizessenek.

Tétényi Éva hozzátette: a felszámolóbiztos közleményéből - amelyet neki nem küldött meg - úgy tűnik, hogy vállalja a közvilágítás kikapcsolásából eredő közveszély és károkozás felelősségét, ezért a szándékot jelzik a rendvédelmi erőknek, és birtokvédelmet kérnek a kormányhivataltól a kötelező önkormányzati feladat ellátására.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.