Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A drogok használatának megakadályozása és a drogok nélküli életmodell népszerűsítése a fő feladata a 2013 és 2020 közötti időszakra vonatkozó új nemzeti drogellenes stratégiának - hangzott el a stratégiáról szóló országgyűlési határozat általános vitájának megkezdésekor kedden az Országgyűlésben.
A Tiszta tudat, józanság, küzdelem a kábítószer-bűnözés ellen című dokumentum tárgyalása során Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) sportért és ifjúságért felelős államtitkára expozéjában ismertette: az anyagban hangsúlyosan jelenik meg a rendőri intézkedések erősítése, a korszerű bűnmegelőzési és bűnüldözési stratégiák hatékonyabb alkalmazása, a köznevelési területtel való együttműködés. Emellett a stratégia a szerhasználat megelőzését és minimalizálását célozza.
Hangsúlyozta: a dokumentum a teljes társadalom számára fogalmazza meg az irányelveket, de célcsoportokhoz igazítottan fogalmaz meg üzeneteket. Így a társadalomnak azt üzeni, hogy a kormány elkötelezett a drogprobléma visszaszorítása mellett, és ehhez átfogó, hatékony eszközökkel rendelkezik; a kipróbálóknak jelzi, hogy kockázatot vállalnak a drogok használatával; a függőknek megmutatja, hogy felépülésük lehetséges; az egyéneknek pedig azt üzeni, hogy mindenki felelős a környezetében élők sorsáért.
Simicskó István kiemelte azt is: a stratégia fontos célja, hogy a "sport a legjobb gyógyszer" elve alapján a sport népszerűsítésével és a sportolás támogatásával csökkentse a kábítószerhez forduló fiatalok számát.
Hozzátette: az új drogellenes stratégiáról szóló országgyűlési határozat elfogadása "rendkívül sürgős" feladat, hiszen csak ezután lehet elkészíteni a rövid távú tervdokumentumot.
Ismertette: a harmadik magyarországi drogellenes stratégia kidolgozására a kormány nemzetközi szinten is kiemelkedő szakértőket kért fel. Az összesen 96 oldalas dokumentum világos helyzetképet ad és tartalmazza a célkitűzéseket is.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.