És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
A Fővárosi Törvényszék döntött úgy, hogy R. Andrásra nyomkövetőt kell szerelni.
Nyomkövetőt tett a rendőrség az ároktői rablógyilkosság ötödrendű vádlottja, R. András bokájára – értesült a Magyar Nemzet.
A lap szerdai számában megjelent írás szerint az intézkedésre azt követően került sor, hogy a Fővárosi Törvényszék – az ügyész indítványára – úgy határozott: a férfinak a házi őrizet idején viselnie kell a lábperecet.
Az ároktői banda két tagja, R. Elemér és R. Henrik október 4-én éjjel szökött meg a házi őrizetből, őket október 9-én kora este fogták el Svájcban – emlékeztet a lap írásában.
A Magyar Nemzet információja szerint a Fővárosi Főügyészség október 7-én indítványozta, hogy a bíróság helyeztessen el nyomkövető készüléket a házi őrizetben lévő harmadik vádlott, R. András bokájára. Fővárosi Törvényszék október 8-án végzést hozott, és elrendelte a vádlott mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazását, mert úgy találta, hogy az ügyészi kezdeményezés alapos és időszerű – írja a napilap.
Mint arról beszámoltunk, az ároktői ügy kapcsán a Fidesz számos szigorítást kezdeményezett az előzetes letartóztatás és a házi őrizet rendszerét illetően. Ezek közé tartozik a lábperec szélesebb körű használata is.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.