A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Az Együtt-PM a nemzetgazdasági miniszterhez és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökéhez fordul az állítólagos áfacsalásokkal kapcsolatos ügy miatt, valamint az illetékes országgyűlési bizottság összehívását kezdeményezi az érintettek meghallgatásával.
A Párbeszéd Magyarországért kedden közleményben hívta fel a figyelmet az ügyet kirobbantó volt adóellenőr most napvilágra került levelére, amelyet az atlatszo.hu-n megjelent cikk szerint Horváth András két évvel ezelőtt írt Rogán Antalnak, a Fidesz frakcióvezetőjének. Szerintük a kormány el szeretné tussolni az ügyet és befeketíteni az azt feltáró adóellenőrt.
Ennek megakadályozására a választási szövetség levélben fordul Domokos László ÁSZ-elnökhöz, hogy intézkedjen egy rendkívüli adóhivatali vizsgálat ügyében. Emellett írásbeli kérdést tesznek fel Varga Mihály miniszternek, tudakolva "mégis hogyan zajlott az a bizonyos hétvégi teljes körű átvilágítás".
Az Együtt-PM a Számvevőszéki és költségvetési bizottság rendkívüli összehívását is kezdeményezi, hogy személyesen hallgassák meg a volt adóellenőrt, Horváth Andrást, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökét, a Kiemelt Adózók Igazgatóságának vezetőjét, Varga Mihály jelenlegi és Matolcsy György korábbi minisztert, és Rogán Antalt.
Rogán Antal korábban az üggyel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy a Horváth András által az adóhatóság felé megfogalmazott vádakat bűnvádi eljárásban kell tisztázni.
Horváth András, aki már benyújtotta az adóhatósághoz a lemondását, egy november 8-i sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy nagyobb hazai cégek és multinacionális vállalatok több mint ezer milliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál. Ezt az állítását később is megismételte, hozzátéve, ezzel kapcsolatban tett feljelentését követően, egy sajtóhír alapján úgy tudja, hogy az ügyészség feljelentéskiegészítést kért.
A Fővárosi Főügyészség múlt szerdán a feljelentés kiegészítését rendelte el a Horváth által tett feljelentés - hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények - ügyében. Annak lefolytatásával a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályát bízta meg - tájékoztatta a Népszavát az Fővárosi Főügyészség.
"A feljelentéskiegészítés határideje 15 nap, amely határidőt a feljelentés kiegészítését végző hatóság vezetője indokolt esetben 15 nappal meghosszabbíthatja" - írták.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.