Kiürítettek egy budai társasházat mérgezés gyanúja miatt

A katasztrófavédelem kiürített egy négylakásos társasházat a főváros XI. kerületében pénteken, miután az épület két lakóját kórházba vitték a mentők szén-monoxid-mérgezés gyanújával – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.

  • MTI MTI
Kiürítettek egy budai társasházat mérgezés gyanúja miatt

A tűzoltók a négyszintes Kökörcsin utcai ház három lakásában mértek magas szén-monoxid-koncentrációt.

A lakók azután térhetnek vissza otthonukba, ha a gázművek szakemberei kijavítják a hibát – tette hozzá.

 

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.