Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Nem elesett, hanem leütötték az utcán

Életveszélyes fejsérüléssel került kórházba egy férfi Mindszentről. A tanúk a mentőknek azt állították, hogy az áldozat elesett, de a rendőrök kiderítették, hogy bűncselekmény történt: a férfit haragosa ütötte le az utcán.

  • HavariaPress HavariaPress
  • +${remainingCount} szerző
Nem elesett, hanem leütötték az utcán

Vasárnap szállítottak a mentők egy életveszélyes fejsérülést szenvedett férfit kórházba a Csongrád megyei Mindszentről. A szemtanúk azt állították az utcán fekvő sérültet ellátó orvosnak, hogy a férfi elesett.

Az esetről szerdán szerzett tudomást a rendőrség, miután bejelentés érkezett a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra. A nyomozók kiderítették, hogy az áldozat egy társaságban italozott, majd – mikor többen elindultak hazafelé – szóváltás alakult ki.

A veszekedés hevében egy férfi két cimborájára támadt: leütötte őket. Egyikük, a később kórházba került 39 éves férfi az ütéstől földre zuhanva beverte a fejét.

A brutális bántalmazót azonosították a rendőrök. A 38 éves férfi kihallgatásán kijelentette, hogy részeg volt, semmire nem emlékszik. Az életveszélyt okozó testi sértéssel meggyanúsított férfit őrizetbe vették, s kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.