Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A lakosság segítségét kérve keres a rendőrség egy idős férfit Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az illetőt szeptemberben látták utoljára, de csak néhány napja fedezték fel a hiányát.
Az Encsi Rendőrkapitányságra január 9-én jelentették be, hogy eltűnt egy 72 éves férfi Kéked településről. A bejelentés szerint az illető 2013 szeptemberében távozott el a lakásáról ismeretlen helyre, ismerősei azóta nem látták, és életjelet sem kaptak tőle.
A férfi felkutatására tett eddigi intézkedések nem vezettek eredményre, a rendőrség ezért a lakosság segítségét is várja.
Kérik, hogy aki bármit tud az eltűnt Gazsi Gyula tartózkodási helyéről, értesítse a borsodi rendőrség irányító központját a 06-46/ 514-506-os telefonszámon, vagy tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 107-es, illetve 112-es központi segélyhívók valamelyikén.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.