szerző:
MTI/Népszabadság
Tetszett a cikk?

Tétényi Éva polgármester szerint Esztergom virágzó korszak küszöbéhez érkezett, hozzáfoghatnak az adósságrendezési eljárás és a csődhelyzet miatt elmaradt fejlesztésekhez – írta a Népszabadság.

Az állami adósságátvállalás keretében várhatóan márciusra szabadul meg Esztergom 11,8 milliárd forintos hosszú távú adósságállományától, miután tavaly 12 milliárd forintos adósságot vállalt át az állam az önkormányzattól – mondta a Népszabadság csütörtöki számában Tétényi Éva.

A polgármester szavai szerint mindez azt jelenti, hogy évi 800 millió forintos kamat, és 1 milliárd forintos tőketörlesztési kötelezettségtől mentesül a város, ezen felül most hozzájuthatnak 1,2 milliárd forinthoz, ami egy korábbi kötvénykibocsátásból "ragadt be".

Tétényi Éva szerint reális az esély arra, amire évek óta nem volt példa Esztergomban, hogy nullszaldós költségvetéssel vágjanak neki a 2014-es évnek.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Equilor: Várnak kockázatok Amerikára Biden alatt

Equilor: Várnak kockázatok Amerikára Biden alatt

Világjárvány ide vagy oda, a pusztuló környezet tehet be a leginkább a világgazdaságnak

Világjárvány ide vagy oda, a pusztuló környezet tehet be a leginkább a világgazdaságnak

HÖOK-elnök: Az SZFE-hallgatók jegyeinek törlése az egész magyar felsőoktatásnak árt

HÖOK-elnök: Az SZFE-hallgatók jegyeinek törlése az egész magyar felsőoktatásnak árt