Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Kovács Lajost csalással és hűtlen kezeléssel vádolták. A Fővárosi Törvényszék első fokon felmentette a Csepeli Hőszolgáltató Kft. üzletrészének megvásárlásával kapcsolatos ügyben.
Felmentette a csalással és hűtlen kezeléssel vádolt Kovács Lajost, a Főtáv volt vezérigazgatóját hétfőn kihirdetett elsőfokú határozatában a Fővárosi Törvényszék.
Az ügyészség egyebek mellett azzal vádolta Kovács Lajost, hogy a vezérigazgató rábírta a Főtáv igazgatóságát, adják hozzájárulásukat a Csepeli Hőszolgáltató Kft. üzletrészének megvásárlásához, a cégnek a vád szerint nem volt engedélye közületi hőszolgáltatási tevékenység végzésére és érvényes hőszolgáltatási szerződése sem volt a társasházként működő csepeli Rákóczi Liget lakóparkkal.
A jóváhagyás alapján a Főtáv Zrt. 2008-ban 180 millió forintért megvásárolta a kft.-t, amelynek azonban a vád szerint sem anyagi lehetősége, sem technikai tudása nem volt a társasház fűtési rendszerének kiépítésére. A vád szerint a szerződés megkötésével a felek célja az volt, hogy anyagi fedezetet nyújtsanak a Gyarmati Zoltán másodrendű vádlott által vezetett Csepeli Lakásfejlesztő Zrt.-nek a lakópark kivitelezési munkálatainak befejezésére.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.