szerző:
Kósa András - M. László Ferenc
Tetszett a cikk?

Politikai nyomás van a „nem Simicska-érdekeltségű” hirdető cégeken, ezért is nehézséget okoz egy plakátkampány megszervezése – mondta a hvg.hu-nak Szigetvári Viktor, az Együtt-PM kampányfőnöke. Az MSZP egyes helyi szervezetiben ugyanakkor még nem múlt el nyom nélkül, hogy Bajnai Gordonék jelöltjeinek javára kellett a sajátjaikat visszaléptetni.

„Kunhalmi Ágnes biztos befutó lett volna a VI-VII. kerületben, régóta országosan is ismert politikusunk. Amikor megegyeztünk az Együtt-PM-el, arról volt szó, hogy Szelényi Zsuzsát jelölik majd, amire azt mondtuk, rendben, okos lány, jó lesz. Aztán azt mondták, inkább Szabó Tímeát, amire szintén azt mondtuk, hogy rendben. Aztán felmerült, hogy Szabó Rebeka legyen, amire már azt mondtuk, hogy ’hát azért ezt már gondoljátok egy kicsit végig, de ti tudjátok’; aztán a végén jött Kocsis-Cake Olivio. Biztosan okos srác ő is, de nem csak a nyugdíjas nénik a kerületben, még a mieink sem tudják, hogy hogyan kell kiejteni a nevét, arról nem is beszélve, hogy hányan ismerik” – az MSZP egyik a választókerülethez kötődő képviselőjelöltjének szavai jelzik, a hivatalos nyilatkozatok ellenére nem múlt el érzelmek nélkül a szocialista pártban, hogy harmincegy, az indulásra régóta készülő tagjuknak végül is vissza kellett lépnie a megmérettetéstől.

Az MSZP egyik megyei elnöke már a nyáron, még az Együtt-PM és az MSZP választási megállapodásának aláírása előtt arról beszélt: általános a hangulat a párt egyébként befolyásos csoportját alkotó megyei vezetői körében, hogy „persze, jöjjenek Bajnaiék, induljunk együtt, csak ne a mi megyénkben”. Egy MSZP-s vezető pedig természetesnek nevezte, hogy mivel embereik a legnehezebb időkben, a 2010-es választási vereséget követően is kitartottak, és munkájuk jutalma lett volna a képviselőjelöltség, nyilván okoz majd súrlódásokat, ha valakinek az utolsó pillanatban vissza kell lépni.

Ki a jó jelölt?

Mint azóta kiderült, a megállapodás értelmében a 106 egyéni választókerületből 31-ben került erre sor. Bár különösebb belső morgolódásról azóta nem lehetett hallani, a békéscsabai választási fiaskó, és az Együtt-PM a vártnál gyengébb szereplése miatt néhány megyei vezető részéről érezhető az elégedetlenség. Információink szerint többek között Esztergomban, Sárbogárdon, vagy éppen Szigetváron merült fel, hogy az Együtt-PM indulójója egy amúgy esélyes körzetben teheti bizonytalanná az ellenzéki sikert. A szigetvári körzetben Nagy Attila sellyei polgármestert indította volna az MSZP, ő 75 százalékkal nyert. Helyette Berkecz Tamás, szigetvári építészmérnök indul, akinél helyben a DK körzeti orvos-jelöltjét, Sütő Lászlót is esélyesebbnek tartják. (Azt sem lehet állítani ugyanakkor, hogy Berkecz Balázs ne lenne ismert Szigetváron, a fiatalabb korosztályok körében legalábbis biztosan sokan hallottak már azokról az alternatív zenekarokról – például a Sudden Death-ről – melyekben a fiatal urbanisztikai szakember játszott.)

„Kocsis-Cake Olivio önkormányzati képviselő a VI. kerületben, és már régóta kampányol, nem hiszem, hogy ismeretlen lenne. Ráadásul mielőtt jelölt lett, a VII. kerületi MSZP-seknek is bemutatkozott természetesen, és semmilyen kifogás nem merült fel a személyével kapcsolatban, ugyanez történt az összes többi jelöltünk esetében is” – mondta ezzel kapcsolatban az Együtt-PM kampányát irányító Szigetvári Viktor.

Az MSZP ennek ellenére – mint azt több forrásunk is megemlítette – a 31 átengedett körzetben is úgy készül, mintha indulna. Erről egyébként éppen a hvg.hu kérdésére beszélt Mesterházy Attila amikor november 8-án az A38 hajón bemutatták budapesti jelöltjeiket Bajnai Gordonnal. „Ebben persze benne van az is, hogy a kampánycsapatot motiválni kell, de – bár kívánom, hogy ne így legyen – azért az is, hogy ha valamiért tavaszra kiderül, hogy egy Együtt-PM-es mégsem tud elindulni, bármikor be tudjunk ugrani” – mondta az egyik körzet MSZP-se.

Az Együtt-PM jelöltjei
Fazekas István

Hallottunk ugyanakkor olyan kifogást is, hogy helyben az Együtt-PM még mindig nem tudott kellő számú aktivistát kiállítani, így gyakorlatilag az MSZP-n múlik az utcai jelenlét, és az egyéb eszközök alkalmazása. Az MSZP január elején országos plakátkampánnyal indítja 2014-et, a pártban van, aki attól tart, szövetségesüknek ehhez sem lesz elég forrása. Mint megtudtuk, az Együtt-PM is plakátkampánnyal indít, de beszéltünk olyan képviselőjelöltjükkel, aki maga is kevésnek tartotta, hogy a körzetében tudomása szerint 11 darab plakát kerül majd ki. Az MSZP-ben ezt a pénzhiány jelének tekintik, Szigetvári Viktor azt mondta, egyelőre azzal küzdenek, hogy a „nem Simicska-érdekeltségű, tisztességes hirdetési vállalkozásokon olyan politikai nyomás van, hogy sokan egyszerűen félnek velünk szerződést kötni, de a kampányunk így is el fog indulni”.

„Nem hiszem, hogy egy, még egy éve sem létező politikai erőnek ugyanannyi aktivistával kellene rendelkeznie, mint egy 23 éve működő pártnak. Folyamatosan bővül az aktivistáink létszáma, és számos választókörzetben – például Miskolcon, Dél-Pesten, Kispesten – már most is nagyon komoly segítséget jelentenek az MSZP-s indulóknak is” – mondta Szigetvári Viktor, hozzátéve, a Molnár Zsolt MSZP-kampányfőnökkel, és Tóbiás József szocialista pártigazgatóval tartott heti találkozóikon mindig átveszik mind a 31 Együtt-PM-es körzet aktuális ügyeit is, és még egyszer sem hangzott el, hogy az MSZP részéről elégedetlenek lennének az általuk elvégzett munkával.

Még kicserélték a bejgli recepteket

A héten egyébként megtörtént az idei utolsó személyes egyeztetés is Bajnai Gordon és Mesterházy Attila között, az MSZP székházában lezajlott találkozón információink szerint főként kampánytechnikai kérdésekről beszéltek. „Most Gordon járt a szövetségesünknél, legközelebb Attila jön vendégségbe hozzánk” – beszélt az Együtt-PM és az MSZP vezetőjének múlt heti Jókai utcai találkozójáról a Bajnai-stáb egyik tagja. Szerinte semmi különös nem történt, mint mondta, mostanság minden héten találkoznak egyeztetni a kampányról, s mivel mindketten elutaznak az ünnepekre, Bajnai elment a szocialisták székházába egy év végi összegző beszélgetésre, az egyeztetést januárban folytatják.

Együtt 2014-es források szerint Mesterházy a beszélgetés során védte a szeptemberben – több hónapnyi vita után – kötött megállapodást, nem merült fel olyan igény, hogy Bajnaiék vegyék át a Gyurcsánnyal való egyeztetést. Az eredeti felállás szerint az MSZP-Együtt megállapodás után a szocialisták feladata volt a többi kispárttal – DK-val, liberálisokkal, szociáldemokratákkal való egyezkedés, ők vállalták, hogy esetleg kerületeket adnak át a náluk maradt 75 választókerületből, ám az MSZP végül kikosarazta a kicsiket. A jelenlegi folyamatokat látva ugyanakkor úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc erősödése inkább az Együtt-PM rovására történik. Az tény, hogy a parlamenti küszöb tájára érkezett DK nem az MSZP hanem  a 10 százalék körüli eredményről hónapok óta lefelé araszoló Együtt-PM számára lehet veszélyesebb, de a szocialista „horror-forgatókönyvekben” minden bizonnyal egy éppen csak öt százalékot el nem érő DK, és Együtt-PM szerepel.

Az E14-es forrásaink szerint ugyanakkor országosan nem igaz, hogy a DK erősödése csakis az ő pozícióikat rontja, szerintük egyes mérések például azt mutatják, hogy Miskolcon inkább a szocialisták rovására tudtak növekedni Gyurcsányék.

Viszont mindkét pártból származó források egybehangzóan azt hangsúlyozták, ha van is még némi bizalmatlanság a két szervezet között, ezek jelenleg nem haladják meg a kampány-üzemmódból egyébként is adódó feszültségek mértékét. „Ha egy pártban lennénk, akkor is figyelnénk, ki hogy áll a kerületében, noszogatnánk egymást” – mondta az MSZP egyik, a kampányszervezésben szerepet vállaló politikusa. Mint mondta, a szocialisták vezetősége is abban érdekelt, hogy nyilvánosság ne a baloldali szervezetek közti feszültségek lássa, ezért Mesterházy is a Fideszt támadó „szembesítő” kampányra figyel – amit egy január 25-i sportarénai nagygyűléssel akarnak lezárni –, ezért nem akarja ő sem elővenni a Gyurcsány-ügyet.

Több Együtt-PM-es forrás is azt mondta a hvg.hu-nak, a pártszövetségben már foglalkoztak azzal a kérdéskörrel, hogy a két szervezetnek szorosabbra kéne fűznie a kapcsolatát, mert a jelenlegi felállásban csak akkor kerülnének be a parlamentbe, ha átlépik a 10 százalékot a választásokon. Erre információink szerint már kidolgoztak egy jogi konstrukciót, amely forrásaink szerint egyben arra a felvetésre is választ ad, hogy az MSZP-vel való megállapodást még egy pártszövetség írta alá (tehát, ha a szervezet átalakul, formálisan felvethető, hogy nem is ők írták alá a dokumentumot a szocialistákkal).

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!