Komlón újraindítják a vájárképzést

A komlói szakiskola újraindítaná az évek óta szünetelő vájárképzést – írta csütörtöki számában a Népszabadság az intézmény igazgatójára hivatkozva.

  • MTI MTI
Komlón újraindítják a vájárképzést

Kovács Károly Balázs azt mondta: bár Magyarországon csak egyetlen, bizonytalan jövőjű szénbánya működik, az energetikai lobbi küzd azért, hogy a több milliárd tonnára becsült szénvagyon kitermelése újra beinduljon.

A komlói iskola ebben bízva hirdette meg a hároméves kurzust, amelyen a hegesztés és a gépészet, valamint az ács- és a lakatosszakma alapfogásait is tanítják – írta a lap, amely szerint így a vájárok könnyen továbbképezhetőek, s ha nem nyílnak újabb bányák, jó eséllyel találnak maguknak más munkát.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.