szerző:
Stemler Miklós
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Pécs egyike annak az igen kevés választókerületnek, ahol a baloldali jelölt nem csupán megszorongathatja, hanem le is győzheti fideszes ellenfelét. Ebben viszont épp korábbi párttársa akadályozhatja meg. A ring bal oldalán a város korábbi, a jobb oldalán jelenlegi alpolgármestere, Tóth Bertalan és Csizi Péter. A meccs annyira izgi, hogy Orbán Viktor is felbukkan a jövő héten, hogy jelöltje mellett kampányoljon. Ágyúval verébre-sorozatunkban három érdekesnek tűnő választókerülettel foglalkozunk kiemelten, másodikként Baranya 1-gyel.

Pécs nagy részéből és öt környező kistelepülésből álló választókerület (Baranya 1.) a legek helye. Sokáig úgy tűnt, országosan itt indul a legtöbb jelölt, de végül a helyi választási bizottság volt a legszőrösebb szívű az egész országban. Miután 29 regisztrált jelöltet kiszórtak az indulók közül, a szavazóknak „csak” 18 képviselőjelölt közül kell kiválasztani a számukra legszimpatikusabbat április hatodikán.

Bár a gyanúsan hasonló nevű Baumgartner Csaba és Baumgartner Valéria független jelöltek elvéreztek az aláírásgyűjtés során, így is akadnak majd egzotikus aspiránsok a szavazólapon. Pályán maradt három független, sikerült jelöltet állítania „az ellenzék leváltására készülő” SZAVA, azaz Szabad Választók Pártjának is: igaz, a mikropárt a Facebook-oldalán azóta bejelentette, hogy mind a 22 állva maradt versenyzőjét visszalépteti.

Tóth Bertalan
©

A mikropártok és a független jelöltek persze valószínűleg nem igazán osztanak-szoroznak majd a végső elszámolásnál. A harc minden bizonnyal a 2009-ig a városban egyeduralkodó, nagy helyi reményekkel induló szocialisták (most a „kormányváltók” tagjaként) és a hatalmat a 2009-es időközi polgármester választás után lényegében első alkalommal megszerző Fidesz között dől el. Azt, hogy a Fidesz itt mennyire szoros meccsre számít, jelzi, Orbán Viktor hétfőn maga jön el, hogy jelöltjei mellett kampányoljon.

A baloldal visszavág

2010 előtt egyedül 1998-ban sikerült a Fidesznek Pécsett egyéni országgyűlési mandátumot szereznie az azóta visszavonult Mikes Éva, az első Orbán-kormány igazságügyi államtitkára révén, míg az MSZP-nek 2002-ben és négy évvel később is. 2009-re aztán minden megváltozott: a magát leszalámizó helyi MSZP 30 százalékkal bukta el az időközi polgármester választást, hiába hozták haza a pártbéli karrierjének végén járó, helyben azonban népszerűnek számító Szili Katalint.

Miért ágyúval?

- sok aspiráns, szigorú nvb

- a körzethatárok átírása után is erős baloldali kerületek

- jobbos polgármester és országgyűlési képviselő

- fideszesek utolsó szalmaszála

- Toller-árvák a jelöltek között

- baranyai lobbi (már az LMP mögött is)

- erősödő Jobbik

A trend 2010-re sem változott meg: három első fordulós győzelem tavasszal a Fidesz részéről, Páva Zsolt pedig 70 százalék körüli eredménnyel őrizte meg polgármesteri címét a szocialista Meixner Andrással szemben. A 2009–2010 közötti fideszes gőzhenger azonban csak elfedi a tényt, hogy az egykori bányászvárosban még mindig jelentős baloldali bázis található, amely mozgósítása révén a Kormányváltás győzhet.

A három volt pécsi választókerületből a választójogi törvény átírásával másfél lett: a város nagyobbik része alkotja az egyes számú baranyai kerületet, míg két nagy lakóövezethez, az Uránvároshoz és a Meszeshez hozzávágták Komlót és a környező településeket, létrehozva a kettes számú választókerületet. A korábbi két egyértelműen baloldali és egy billegő kerületből kettő inkább balra húzó körzet lett, legalábbis a Republikon Intézet elemzése szerint, amely az egyes számút a nagy valószínűséggel baloldali győzelmet hozó választókerületek közé sorolja, de a kettesben is jó esélyt ad a szocialista jelöltnek.

A tisztánlátást nehezíti, hogy 2010 óta időközi választás nem volt Pécsett, az akkori választási eredmények pedig nem túl relevánsak ma. Az elmúlt napokban az egyik pécsi jobboldali online újság lehozott egy állítólagos közvélemény-kutatást, amely behozhatatlan Fidesz előnyről és a második helyre befutó Jobbikról szólt. De miután a fénymásolat formájában érkező dokumentumból nem derült ki, hogy ki készítette és kinek a megbízásából, az „eredményt” érdemes erős fenntartásokkal kezelni.

Alpolgármesterek meccse

A két esélyes jelölt közül a szocialista Tóth Bertalan rendelkezik komolyabb pozíciókkal saját pártján belül az MSZP országos elnökségi tagjaként – a jobboldali támadások az elmúlt napokban épp arra koncentráltak, hogy a volt alpolgármester országos karrierje miatt hanyagolta pécsi teendőit. Tóth a Kormányváltás országos listáján is az első 25-ben van, ami nagy valószínűséggel befutó helynek számít.

Bár ellenfele, Csizi Péter jelenleg országgyűlési képviselő, Pécs alpolgármestere és Baranya megye útügyi biztosa, ha vereséget szenved, nagyjából nézhet is új szakma után. A Fidesz országos listájának 87. helyén szerénykedik, ami csak extrém körülmények között lehet bejutó hely. Más kérdés, hogy Csizi legalább a rajtvonalra állhatott, hiszen a jelenlegi pécsi fideszes képviselők közül csupán ő és Hoppál Péter szóvivő, pécsi pártelnök kapott lehetőséget az indulásra. (A 2010-ben egyéni győzelmeket arató Nagy Csaba és Kővári János se az egyéni jelöltek között, se a Fidesz országos listáján nincs ott.)

Csizi Péter Páva Zsolttal, Pécs fideszes polgármesterével
©

Tekintve a két jelölt önkormányzati pozícióit, a kampányban is fontos szerepet játszhatnak a helyi témák, amihez mindkét jelölt szolgáltat bőven muníciót. Tóth Bertalan a 2006 és 2009 közötti szocialista városvezetés meghatározó tagja volt, amely igen dicstelen véget ért a 2009-es időközi polgármester választáson; egymást fúró MSZP-frakció, a város külterületére tervezett NATO-lokátor elleni tiltakozó mozgalom és az akadozó Pécs2010 projekt jellemezte ezt a korszakot. Csizi Péter számára viszont az elmúlt lassan fél évtized okozhat fejfájást, amelynek jelentős része Pécs leszakadásáról és a kulturális fővárosi év kapcsán szőtt álmok szétfoszlásáról szólt.

A helyi Simon-ügy
A Fidesznek sikerült megkreálnia közben a maga pitiánerségében szórakoztató helyi Simon-ügyet is: a tét itt nem 250 millió, hanem 20 ezer forint. Az MSZP-re kiemelt figyelmet fordító önkormányzati lap hozta le a sztorit, miszerint az önkormányzati tulajdonú tömegközlekedési cég, a Tüke Busz Zrt. felügyelőbizottságának szocialista delegáltja élettársa 20 ezer forintos bírságát próbálta meg elintézni okosban céges kapcsolatain keresztül, mire fel a Fidesz azonnal lemondásra szólította fel a Tóth Bertalan kampányában fontos szerepet játszó fb-tagot. A hírbe hozott Szemán István március 13-án lemondott, ám a vádat tagadja: mint mondja, Árki Sándor vezérigazgató önhatalmúlag fizette ki élettársa büntetését, ő maga pedig az intézkedő ellenőr durvasága miatt járt a cégvezetőnél. A szocialista aktivista egyben be is perelte az önkormányzati lapot és az őt megvádoló fideszes képviselőt.

Bekavarhatnak a volt elvtársak

A meghatározó pécsi polgármester, Toller László 2006 júniusi balesete és kómába esése láncreakciót indított el az MSZP pécsi szervezetén belül, amely során a párt vezető rétege teljes egészében kicserélődött, többeket kizártak a pártból, vagy saját maguktól léptek ki. Ennek utórezgései a 2014-es választáson is érezhetőek lesznek, hiszen a Schmuck Andor-féle Szociáldemokrata Párt színeiben indul a választáson az MSZP korábbi pécsi elnöke, Toller egykori jobbkeze, Juhász István.

Juhásznak van mit törlesztenie, hiszen 2007 elején Tóth győzte le a helyi elnöki székért folytatott versenyben, 2009-ben pedig az ő elnöksége alatt zárták ki a pártból. Viszonzásképpen az egykori szocialista politikus a 2009-es időközi választás után két korábbi párttársát is magával csábította az MSZP közgyűlési frakciójából, végleg padlóra küldve a szocialistákat. Kiélezett küzdelem esetén a Juhászra leadott szavazatok kétségkívül fájhatnak a szocialista jelöltnek.

Kunszt Márta
©

A januári megegyezés az MSZP, az E2014-PM és a Demokratikus Koalíció között attól viszont megóvta Tóthot, hogy egy másik korábbi volt pécsi MSZP-elnökkel, Kunszt Mártával is meg kelljen küzdenie, az MSZP-t Gyurcsány zászlóbontása idején elhagyó Kunszt ugyanis a baranyai egyes számú választókerület elnöke a DK-n belül.

Némi meglepetésre nem indul a választáson Pécs egyik legprominensebb volt szocialista politikusa, Szili Katalin sem, aki pedig 1994-től egészen 2010-ig mindig biztosan hozta választókerületét. Bár az aktuálisan a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) színeiben politizáló volt házelnök kacérkodott az indulással, végül épp azért nem indul egyéniben, hogy újszülött pártja országos szereplését segítse.

A Jobbik javítana

A 2010-es eredményekhez képest a kisebb parlamenti pártok közül a Jobbiknak van mit javítania, hiszen Pécsen minden választókerületben jóval az országos átlag alatt szerepelt, kettőben még az LMP-nek is sikerült megvernie. A Jobbik jelöltje a párt pécsi elnöke, Németh Zsolt lesz, akinek 2010-ben 9,7 százalékkal kellett megelégednie.

A felmérések alapján a bejutási küszöbön billegő LMP-nek is fontos lehet Pécs, hiszen 2010-ben mindegyik pécsi választókerületben 10 százalék feletti eredményt értek el, az ún. baranyai lobbit pedig már nem az MSZP-vel, hanem az ökopárttal kapcsolatban emlegették. Egy jó helyi szereplés igencsak fontos lenne a parlamenti küszöb átugrásához. Az LMP a 2010-ben 12 százalékot szerző Kóbor József fizikust indítja.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Íme Kína hatalmas elektromos divatterepjárója

Íme Kína hatalmas elektromos divatterepjárója

Agyba-főbe verte a barátnőjét az erdélyi magyar egyetem egyik oktatója

Agyba-főbe verte a barátnőjét az erdélyi magyar egyetem egyik oktatója

Egészen elképesztő mértékben, 428%-kal ugrott meg a profit a Nintendónál

Egészen elképesztő mértékben, 428%-kal ugrott meg a profit a Nintendónál