A rendszerváltó elit politikája nem vezet sehová, az ország korrupcióban fulladozik, és az is látszik, hogy az „összefogást” alkotó erők sem most, sem 2018-ban, sem együtt, sem külön-külön nem tudják leváltani az Orbán-kormányt – vélte az LMP társelnöke.
Szerinte ebben a helyzetben a zöld párt „Megújuló Magyarország” elnevezésű, két hete bemutatott programjára érdemes szavazni.
A program tartalmazza, hogyan lehet fenntartható és élhető környezetet teremteni az utódok számára, miként hozhatóak létre stabil munkahelyek, illetve az is olvasható benne, miként lehetne csökkenteni Magyarország függőségét – mondta Schiffer András.
A sajtótájékoztatón bemutatkozott a váci és a dunakeszi körzetben induló két LMP-s országgyűlési képviselőjelölt, Dengelegi Zsuzsa, illetve Juhász Péter.