Mit hozhat Orbánnak a kiskorúak megrontásáról rappelő Dopeman?
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Hivatali visszaélés és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás alapos gyanúja miatt feljelentést tett a Jobbik ismeretlen tettes ellen, Kóka János volt gazdasági miniszter diplomata-útlevelének ügyében.
Feljelentést tett a Jobbik a volt gazdasági miniszter, Kóka János diplomata-útlevele miatt.
Szilágyi György, a párt országgyűlési képviselője csütörtökön azt közölte, hogy a kormány törvénytelenül adott diplomata-útlevelet az egykori SZDSZ-es tárcavezetőnek. Azt mondta, a Külügyminisztérium tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár kezdeményezte a dokumentum kiadását, erre ugyanakkor a törvény nem jogosítja fel, csak miniszter jogosult erre.
A Jobbik arra kéri Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy minél gyorsabban és szigorúbban folytassa le a szükséges fegyelmi eljárásokat és azonnal vonja vissza Kóka János diplomata státuszát.
Az ellenzéki politikus bírálta, hogy a Fidesz az ígért elszámoltatás helyett inkább "beszállt a szocialisták által művészi szintre tökéletesített útlevél-bizniszbe". Szilágyi György úgy fogalmazhott, Kóka Jánosnak utazgatás helyett inkább magyarázkodnia kellene a Dataplex-, az Elender-, a Meditcom-, a Sulinet-botrányok, valamint a kakaóbiztos számítógépekkel kapcsolatos visszaélések gyanúja miatt.
Az Index szerdán azt írta, hogy Kóka János, az SZDSZ volt elnöke a miniszterelnököt kísérő üzleti delegáció tagjaként utazott Szaúd-Arábiába.
A szabad demokraták volt elnöke, volt gazdasági miniszter a portál beszámolója szerint annak a mobilfizetési szoftverekkel foglalkozó Cellum-csoportnak keresett új piacot, amelyben érdekeltsége van Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnöknek és Oszkó Péter volt pénzügyminiszternek is. Kóka János a portálnak azt mondta, hogy diplomata-útlevéllel utazott.
"Kóka János Magyarország - külgazdasági területen ma is aktív - korábbi gazdasági minisztere. Ezért tett korábban Szijjártó Péter javaslatot arra, hogy használhasson diplomata-útlevelet" - mondta szerdán Fülöp Judit, a külügyi és külgazdasági államtitkárság sajtófőnöke.
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.