Alaptalanul vádolja a NAV-ot Vancsura István korábbi osztályvezető és "minden jel szerint hitelessége ismét kétségbe vonható" - közölte a NAV csütörtökön.
Az adóhatóság szerint Vancsura elfogulatlansága is erősen megkérdőjelezhető, hiszen a NAV ellen indított munkaügyi perében a bíróság kimondta, hogy felmentése nem volt jogellenes és ezzel nem hagyta helyben Vancsura NAV elleni vádjait.
A NAV arra reagált, hogy Vancsura csütörtökön azt mondta, a NAV főigazgatója, Somos Katalin akadályozta az áfacsalások kivizsgálását és leépítette a KÜIG-et. Ő az adóhatóság második volt munkatársa Horváth András után, aki névvel vállalta, hogy nyilvánosságra hozza azokat a visszaéléseket a NAV-on belül, amelyekkel az adóhatóság ezermilliárd forint áfát elcsaló cégláncolatok fennmaradását segíti.
A volt osztályvezető "a KÜIG megszüntetésével próbálja alátámasztani az áfacsalások eltusolásának mondvacsinált feltételezését, ez az érv nyilvánvalóan nem állja meg a helyét" - közölte a NAV.
A hatóság szerint a KÜIG nem volt hatékony, több éves elmaradást halmozott fel a legkockázatosabb adózók ellenőrzésében és a konkrét ügyek befejezésében. Megszüntetése után a NAV szerint "nagyságrendekkel nőtt a feltárt adóhiány mértéke és az ellenőrzések száma".
A NAV szerint a körbeszámlázással kapcsolatban a tavalyi harmadik negyedév végéig 1817 adóellenőrzés fejeződött be, amely a duplája a megelőző év azonos időszaki eredményének. A vizsgálatok során összesen 83 milliárd forint nettó adókülönbözetet jegyzőkönyveztek, amelynek 97 százaléka, azaz 81,2 milliárd forint áfában keletkezett - sorolta a számokat a NAV.
Arról is beszámoltak, hogy az adóellenőrzések darabszámának növekedési üteméhez hasonlóan, több mint a duplájára nőtt a megállapított nettó adókülönbözet összege. "Egy megállapítással zárult adóellenőrzés során átlagosan 50,1 millió forint nettó adókülönbözet került feltárásra" - írták.
"A nyilvánosság elé lépő egykori NAV alkalmazottak egyike sem beszél arról, hogy a NAV átszervezés utáni struktúrájában az Adóigazgatási Szakterület és a Bűnügyi Főigazgatóság megtöbbszöröződött hatékonysággal sorra iktatja ki az áfacsalásra specializálódott bűnszervezeteket" - közölte a NAV.
Válaszában az adóhatóság azt is kemelte, hogy Vancsura személyében egy politikai szervezet egyéni képviselőjelöltje vádaskodik. A volt osztályvezető a JESZ egyéni képviselőjelöltje. Csütörtöki tájékoztatóján egy kérdésre válaszolva ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a kiállása a NAV-ügyben nem politikai indíttatású.