Juhász: Rogánról naponta jönnek új információk

A szocialisták akadályozták, hogy Rogán Antal vagyonügye nagyobb szerepet kapjon az ellenzéki kampányban, de nem tudja, hogy Molnár Zsolt állt-e a háttérben – mondta Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke a Népszabadságnak adott interjúban, hozzátéve, hogy eltökélt abban, hogy a Rogán-ügyet végigvigye. Azt is elmondta, hogy az Együtt-PM biztosan saját főpolgármester-jelöltet állít majd.

  • hvg.hu hvg.hu
Juhász: Rogánról naponta jönnek új információk

Biztos, hogy önállóan nevezünk meg főpolgármester-jelöltet, a többit meglátjuk május 25. után – mondta a Népszabadságnak adott terjedelmes interjúban Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke. Juhász azt is elmondta, hogy önálló listát akarnak állítani Budapesten az őszi önkormányzati választásokra, ehhez viszont a kerületek legalább felében önálló kompenzációs lista kell, amihez az kell, hogy az adott kerületben lévő körzetek minimum felében saját jelöltet állítsanak. Egy részük már megvan, és keressük az együttműködés lehetőségét a többi demokratikus párttal a kerületekben – tette hozzá Juhász.

Túry Gergely

A lapinterjúban azt is elmondta, hogy egyelőre úgy fest, hogy Rogán Antal vagyongyarapodásának ügyében csak ellene nyomoz a rendőrség, nemrég békéltető tárgyalás is volt közte és Rogán helyettese, Puskás András között, de csak egyvalamiért tudott bocsánatot kérni: Puskásnak felesége van, míg Juhász élettársról beszélt, amikor azt tudatta, hogy mekkora közös lakása van Rogán és Puskás nejének.

Rogán-ügyben naponta jönnek újabb információk, dolgozunk rajta, hogy minél többet közülük bizonyítani tudjunk – mondta Juhász, aki egyébként azt állítja, hogy a szocialisták akadályozták, hogy a Rogán-ügy hangsúlyos szerepet kapjon a kampányban. Mindez azért érdekes, mert az Index.hu múlt heti cikkében az szerepel, hogy sokak szerint Molnár volt az, aki nem engedte, hogy a szocialisták kampánya Rogán vagyonnyilatkozatáról szóljon.

Juhász szerint nem csak a Rogán-ügyet, hanem az óbudai fideszes Menczer Erzsébet lakásügyének baloldali szerepeltetését is a szocialisták hekkelték meg, de azt nem tudja, hogy személyesen Molnár Zsolt volt-e az.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.