Együtt-PM: ez újabb merénylet a sajtószabadság ellen

Alig 4 milliárd folyna csak be a költségvetésbe az Együtt-PM számítása szerint, ezért a reklámadó a párt szerint a szabad sajtó korlátozására irányul.

  • hvg.hu hvg.hu
Együtt-PM: ez újabb merénylet a sajtószabadság ellen

Közleményben reagált az Együtt-PM az atv.hu értesülésére, miszerit a kormány mégis bevezetné a reklámadót, amivel milliárdos sarcot vetne ki a teljes médiapiacra.

Mint Karácsony Gergely írta, a Fidesz-KDNP célja az újabb sarc bevezetésével az, hogy a megmaradt szabad sajtót még jobban korlátozza, a vele egyet nem értőket, a neki nem elvtelenül bólogatókat elhallgattassa, a még független szereplőket pedig saját klientúrája kezére játssza. Szerinte ha a terv megvalósul, ráadásul gyorsíthatja a még független médiumok, például a Sanoma-lapcsoport Fidesz-közeli felvásárlását is, így a további klientúraépítést is segítheti.

Nyilvánvaló, hogy az állami hirdetésekből dőzsölő Simicska- és Nyerges-közeli fideszes propagandamédiumokat még jobban ki fogják majd stafírozni, hogy a sarcot fizetni tudják, az igazi vesztes pedig a megmaradt független, piaci alapon működő média lesz. Az Együtt-PM számítása szerint az állam alig kaszál majd többet rajta évi 4 milliárd forintnál, ez pedig nem több mint Simicska Lajos tavalyi osztalékjövedelme.

A párt azt írta, minden jogi lehetőséget megragadnak, hogy ennek a reklámadónak a bevezetését megakadályozzák.

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.