Az RTL Klub Híradó hétfő esti kormánykritikus blokkjában ismét foglalkozott az általuk egyébként elég találóan médiaadónak nevezett reklámadóval. Beszámoltak arról, hogy az RTL-re évi 4,5 milliárd forint többletterhet ró az új adónem. Anyacégük közleménye "figyelmeztetétés minden külföldi befektető számára" - mondta Szellő István műsorvezető.
Foglalkoztak Juhász Péter Együtt-PM-es politikus állításaival is, amelyek egy Szerb utcai ingatlan körül furcsa ügyekre utalnak. Ahogy arról a hvg.hu is beszámolt, a többek között Habony Árpád Fidesz-tanácsadónak és Szentgyörgyvölgyi Péter frissen kinevezett V. kerületi alpolgármesternek otthont adó ház teremgarázsához nem építettek bejáratot. Emiatt a szomszédos, 100 millió forint értékű foghíjtelken alakítanak ki behajtót a luxuslakások lakói számára.
Az V. kerületi riport erénye volt, hogy megszólaltatta a Juhász Péter mögött "drogos, adócsaló" és egyéb feliratú táblákat tartó biodíszlet tüntetőket is, akik két kérdés után belesétáltak a saját csapdájukba és elmondták a kamerának, hogy csak véletlenül jártak erre a szabályosan legyártott transzparensekkel.
És végül tudósítást közöltek Ujhelyi István MSZP-s politikus sajtótájékoztatójáról is, aki szomorúan jelentette be, hogy a külföldön dolgozó magyarok száma hamarosan átlépi a 600 ezret. A riportban elhangzott, hogy sok magyar sanyarú körülmények között, kinti viszonyok szerint éhbérért dolgozik külföldön, mert muszáj. A Fidesz közleményben reagált, azt írták: a KSH adatai szerint csak 100 ezer magyar dolgozik külföldön, egyébként ők azon vannak, hogy ne kényszer, hanem lehetőség legyen a külföldi munka.
Mint ismeretes, az RTL Klub azóta foglalkozik előszeretettel politikai hírekkel ellenzéki megközelítésből, hogy a parlament június elején megszavazta a kifejezetten az RTL-t sújtó, reklámadóról szóló törvényt.