szerző:
MTI

A reklámadóval vágott vissza Lázár János egy hétfői sajtótájékoztatón az RTL Klub riporterének, aki külföldi utazásairól kérdezte.

"Nem tudok abban segíteni, hogy ne kelljen adót fizetniük" – mondta a reklámadóra utalva Lázár János egy hétfői, más témában tartott sajtótájékoztatóján az RTL Klub őt kérdező riporterének. Az újságíró a külföldi utazásairól kérdezte volna.

A sajtóban az elmúlt időben többször is előkerült korábbi észak-olaszországi, zürichi és londoni utazásával kapcsolatban ezt megelőzően Lázár János azt mondta, az államnak fontosabb érdeke fűződik ahhoz, hogy az utak tartalmi kérdései ne kerüljenek nyilvánosságra.

Ezek hivatalos utak voltak, "nem kellemes időtöltés volt, nem hetyegéssel töltöttem az időt, hanem munkával" – közölte. Hozzátette, hogy a látogatások részben az Információs Hivatallal kapcsolatos tevékenységét fedték le, részben pedig a kormánytól kapott feladatait végezte el. A vele tartó két munkatársa, Perényi Zsigmond és Sonkodi Balázs alapvetően tolmácsolási segítséget nyújtottak – ismételte meg korábbi nyilatkozatát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Gazdára talált az Agymenők Élménynap nyereményautója

Gazdára talált az Agymenők Élménynap nyereményautója

Meghackelték Bulgáriát, több mint 5 millió állampolgár adatai kerültek ki a netre

Meghackelték Bulgáriát, több mint 5 millió állampolgár adatai kerültek ki a netre

A rendőrségnek is elege lett az illegális gyorsulási versenyekből

A rendőrségnek is elege lett az illegális gyorsulási versenyekből

Kovács Zoltán most a finneknek ment neki, de inkább ne tette volna

Kovács Zoltán most a finneknek ment neki, de inkább ne tette volna

Katasztrófa lenne a magyar EU-kilépés, de nem kizárt, hogy egyszer megtörténik

Katasztrófa lenne a magyar EU-kilépés, de nem kizárt, hogy egyszer megtörténik

Fölényes győzelmet aratott Zelenszkij pártja Ukrajnában

Fölényes győzelmet aratott Zelenszkij pártja Ukrajnában