Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Kilépett a szocialista pártból a Dorogot húsz éve MSZP-s politikusként irányító Tittmann János, aki függetlenként indul az októberi önkormányzati választáson.
"Embertelennek és erkölcstelennek tartom, hogy az MSZP kérésére pártdelegáltakra cseréljem azokat a képviselő-testületi tagokat, akiknek jó részével húsz éve együtt dolgozom, és jól működő baloldali önkormányzattá tettük Dorogot" – mondta szerdán a polgármester.
Közölte, hogy kilépett a pártból, több képviselő-testületi tag felfüggesztette MSZP-tagságát, és együtt, függetlenként indulnak az őszi önkormányzati választásokon. Hozzátette: "ha az MSZP nem kér az eddig bevált, kiegyensúlyozott és sikeres politikából, akkor mi nem kérünk az MSZP-ből".
Tittmann János az MSZP-vel való szakítás okát abban jelölte meg, hogy a tisztújításkor leváltották az elnököt, aki a város pénzügyi tanácsnoka volt és széles társadalmi elismertséget élvezett. Helyette Winkfein Csabát választották elnöknek, akit később a polgármesteri posztra is jelölt a párt.
"Az új elnök a bukott baloldal képviselője, annak a folyamatnak a megtestesítője, amelynek során az MSZP elvesztette társadalmi támogatását" – mondta Tittmann János, akit 2010-ben a szavazatok 66 százalékával választottak újra. Fideszes kihívója akkor a voksok 28 százalékát szerezte meg.
Winkfein Csaba az MTI-nek azt mondta: szerették volna, hogy Tittmann János legyen a polgármesterjelölt, de város vezetője nem ült le velük tárgyalni, meg sem hallgatta a javaslataikat, majd közölte kilépését, illetve azt, hogy függetlenként indul a csapatával együtt.
Az MSZP dorogi elnöke hozzátette: a tagság ennek ismeretében egyhangúlag úgy döntött, hogy önálló polgármester-jelöltet állítanak, illetve mind a nyolc egyéni körzetben állítanak képviselőjelöltet.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.